Kacor király tiszavirág életű uralkodása idén is közönségsikert aratott


A több mint tíz éves múlttal büszkélkedő békési Meskete Meseszínház pár éve már nagy sikerrel színpadra állította a Kacor király című magyar népmesét. Ezen felbuzdulva, a zömében óvodapedagógusokból álló kis alkotócsapat tavaly tavasszal úgy határozott, ismét ezzel a kedves és tanulságos történettel örvendezteti meg a város és a környék aprónépét.

Sajnálatos módon, a járványügyi helyzetre való tekintettel a tavalyi bemutatót le kellett mondani, de ami késik, nem múlik, így idén újra felkészültek e bájos mese bemutatására.
Lelkesedésüknek köszönhetően, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színháztermében csütörtök délelőtt két előadásban is megelevenedhetett Kacor király „tiszavirág életű uralkodásának” története.

Szereposztás:
Kacor király: Bartyik Anna
Róka: Andorné Csarnai Szidónia
Nyúl: Nagyné Megyeri Ágnes
Medve: Benkő Ágnes
Madár: Dr. Farkas Istvánné
Farkas: Mészárosné Fábián Ilona
Kutya: Vozár Sándorné
Gazdaasszony: Sinka Ildikó

Magyar népmese alapján írta és rendezte: Mészárosné Fábián Ilona

A nézőtéren ülő közel félezer kisgyermek csillogó szeméből és mosolyából megítélve, jó döntés volt újra műsorra tűzni ezt a mesedarabot.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!