Komoly beruházások indulhatnak meg jövő tavasszal Békésen


A 871 millió forintos keretből megvalósuló munkálatokat érintő kérdésekben tegnap rendkívüli testületi és bizottsági ülést rendelt el Kálmán Tibor polgármester, ahol napirendi pont volt két projekt közbeszerzési eljárás megindítása.

A most kiírt közbeszerzések lebonyolítása után több ponton is megkezdődhetnek a munkálatok. Megújul a védőnői épületrész és a betegvárók folyosóján is nyílászárókat cserélünk.

Az épületben korszerű hűtő és szellőztető rendszer kerül és álmennyezet kiépítésre illetve modernizálásra kerülnek világítási berendezések is.

A beruházás kapcsán a korszerűtlen lift helyette új kerül beépítésre. Fontosnak tartom, hogy a városunk egyik kulcsintézménye a mostani fejlesztések után mind a hatékonyság, mind az energetika szempontjából ismét előbbre lép.

A rendelő mellett döntöttünk a 4 településrészt érintő csapadékvíz elvezetés kialakítását célzó 571 milliós projekt közbeszerzési eljárásának indításáról is. A megvalósuló fejlesztések létrejöttében most is oroszlánrészt vállalt Dankó Béla országgyűlési képviselő, amelyet ezúton is köszönünk neki.” – közölte közösségi oldalán Kálmán Tibor polgármester. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!