Bemutatásra került a Kulcsprojekt eredménye


Megjelent: 2021 Július 29. ( Csütörtök ) 18:33
Módosítva: 2021 December 28. ( Kedd ) 14:03
Sajtónyilvános bejárás keretében mutatta be a jelentős átalakításon átesett Kecskeméti Gábor Kulturális Központot Dr. Pappné Darida Andrea igazgató asszony.

 

A célszerűség és az energiatakarosság jegyében megújult belső terek kialakítását az a mintegy 135 millió forintnyi TOP CLLD pályázati forrás tette lehetővé, mely többek között mozgatható falak, új belső térelosztás segítségével áll a hatékonyabb felhasználás szolgálatában. Az új belső elrendezés és hatékonyság főpróbáját Békés kulturális és közösségi életének kiemelt színtere, a Madzagfalvi Napok rendezvénysorozata jelenti majd.

A csütörtöki eseményen a sajtó megjelent munkatársai mellett a képviselő-testület tagjai is megtekinthették a megvalósult fejlesztéseket, melyek Csökmei László Erik mérnöki találékonyságát tükrözik. Mind neki, mind a munkálatokat koordináló Polgár Zoltán alpolgármester úrnak, valamint a beruházás kivitelezőinek is köszönjük azt a kitartó munkát, mely nyomán megújulhatott városunk kulturális életének ezen meghatározó intézménye.

A képek akár eredeti méretben is elérhetőek a GA-Pix - Minden ami Fotó! weboldalon!

Tételek: 41 - 47 / 47 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


Békési CLLD