1,5 milliárd forint értékben pályázik fejlesztésekre a város


Kedvező döntés esetén megújulhat a Május 1. Park, a Múzeum téri szökőkút, a Galéria épülete, illetve tornaszobával bővülhet a Teleky utcai tagóvoda.

 

A képviselő-testület döntése értelmében Békés Város Önkormányzata 1,5 milliárd forintos fejlesztéssorozat megvalósítására nyújt be pályázatot a TOP Plusz programban megjelent első három felhívás keretében.

 

A Széchenyi téren található Galéria fejlesztésére mintegy 431 millió forint összköltségű támogatási kérelmet nyújt be az önkormányzat. Az 1885-ben városi bérháznak épült eklektikus stílusú épület energetikai felújítása valósulhat meg a pályázat pozitív elbírálása esetén. További 120 millió forintra pályáznak a Teleky utcai tagóvoda tornaszobával, fejlesztő helyiségekkel, parkolókkal való bővítésére.

 

A harmadik, egyben legnagyobb mértékű fejlesztésre irányuló kérelemmel 923 millió forint összegű támogatásból megvalósulhat a Május 1. park rendezése, a Múzeum téri szökőkút felújítása és a térfigyelő kamerarendszer bővítése.

 

Emellett az elnyerhető forrás lehetőséget biztosít még csapadékvíz-elvezetésre, kerékpárút-fejlesztésre és az Integrált Településfejlesztési Stratégia és az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv elkészítésére is. Az elnyerhető összegek vissza nem térítendő támogatásként szolgálhatják majd Békés fejlődését – ismertette a pályázati elképzeléseket közösségi oldalán Polgár Zoltán alpolgármester


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!