- Békésen egy vendéglátóhelyen dolgozol, innen sokan ismerhetnek, hogy jött az ötlet, hogy önkéntesnek állj?
- Igen, egy helyi pizzériában dolgozom, és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen rugalmas kollégáim vannak, hogy munka mellett is sikerült megvalósítanom ezt a régi álmom.
Mindig is vonzottak a különböző kultúrák és emberek megismerése.
Már gyerekként is Afrikáról álmodoztam, de most éreztem azt, hogy megértem hozzá, hogy megismerjem.
- Önkéntes munkát vállaltál, hogy szervezted meg az utad?
Teljesen saját szervezésben jöttem ide egyedül. Még otthonról elkezdtem utána olvasni és sikerült egy zanzibári civil önkéntes szervezettel felvennem a kapcsolatot. CR Hope Foundation az alapítvány neve, ami Kizimkaziban található.
Mikor válaszoltak a megkeresésemre, biztosan tudtam, hogy itt lesz a helyem és elkezdtem az alapítványnak tanszereket gyűjteni.
Ebben nagyon sokan segítségemre voltak már otthon, így sikerült egy bőröndöt megtöltenem füzetekkel, ceruzákkal és egyéb dolgokkal, amik hasznukra válhatnak apró gyermekeknek.
Kaptam néhány játékot is egy másik bőröndbe, de mivel 62 gyereknek nem tudtam volna egyformán adni, így azokat külön egy családnak adtam a faluban.
- Hányan dolgoznak ott, egyedüli magyar vagy köztük?
11 önkéntes dolgozik náluk jelen pillanatban, a világ minden pontjáról és 62 gyermek gondját viselik, egyedüliként voltam köztük magyar.
Szuahéli az anyanyelvük, de már egészen pici kortól kezdve, Angolul tanulnak beszélni, írni, olvasni.
Én idő hiányában mindössze néhány napot töltöttem náluk, de hihetetlen szeretettel fogadtak engem, mind az ott dolgozók, mind pedig a gyerekek.
- Milyen Tanzániában az élet?
A körülmények egy európai ember számára nagyon megterhelőek, főleg mentálisan kell feldolgozni, elfogadni az igazi fekete Afrikát és alázatosnak kell lenni ahhoz, hogy ki tudjunk lépni a saját világunkból.
Egyszerre van jelen a legszélsőségesebb nyomor és luxus, Tanzánia partvidékének egyes részei pazar nyaralóhelyek, ahol delfinekkel lehet együtt úszni, ötcsillagos szállodákban pihenni és gyönyörködni az Indiai óceán szépségeiben.
Ugyanakkor nagyon gyakoriak az áramszünetek és rendszeresen vízhiány van. Az egészségügyi állapotok pedig rettenetesek, európai ésszel fel nem fogható körülmények vannak.
Mindezek ellenére fájó szívvel vettem búcsút tőlük, de tudom, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom, amit náluk töltöttem. Ha tehetem, visszatérek majd ide.
Tovább folytattam utamat, hogy megismerjem a Maszáj törzset és kultúrájukat.
Ők Kenya és Tanzánia terültén élnek, egy igazi harcos, büszke törzs, akik a mai napik vadászó életmódot folytatnak.
Ők nem járnak iskolába, nem tudják hány évesek, nem szerepelnek semmilyen nyilvántartásban, nincsenek papírjaik.
Náluk a férfi a harcos, a védelmező, ezáltal minden másért a nők a felelősek. Miután velük is volt szerencsém eltölteni néhány napot, most feljöttem északra, Nungwiba és az Indiai óceán partján pihenve igyekszem feldolgozni élményeim.
- Mikor térsz majd haza?
Február 4-én indulok haza, folyamatom a munkámat a pizzériában és tervezgetem a következő utamat!
Tanzánia Magyarországnál több mint tízszer nagyobb ország Kelet-Afrika indiai-óceáni partvidékén. Az ország két szövetségi állama egykor brit mandátumterület volt: Tanganyika 1961-ben nyerte el függetlenségét és 1964-ben egyesült Zanzibárral. Neve is erre utal: Tan + Zan + a latinos ia-képző
