Falak nélkül Jézussal


„Krisztus teste egy. Cigány és nem cigány ember között nem lehet fal, mert Krisztusban az már szét lett rombolva” – hangzott el az Országos Protestáns Cigánymissziós Konferencián, amelynek ezúttal Békés adott otthont. Öt egyház részvételével zajló eseményre immár hetedik alkalommal került sor.

A több száz résztvevővel zajló konferenciára ezúttal is az ország számos pontjából érkeztek a baptista, református, pünkösdi, metodista és az evangélikus egyházak cigánymisszióinak képviselői február 12-én, akik a nap kezdetén a Békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csapatának vezetésével magasztalták az Urat.Az eseménye részt vett Kálmán Tibor polgármester is. 

A mai napon Istent dicsőíteni jöttünk össze, de a zenén kívül ennek ezer más formája van, tehetjük ezt a munkánkkal, a családdal, vagy éppen a gyülekezeti életünkben végzett feladatokkal is. A legfontosabb kérdés, hogy ahol vagyunk, ott a viselkedésünkkel Isten dicsőségét szolgáljuk-e ” – emelte ki köszöntőjében Bakay Péter lelkész, az Evangélikus Cigánymisszió vezetője.

Sztojka Attila, kormánybiztos, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója úgy fogalmazott, hogy egy olyan országot kell építenünk, ami Isten országa.

„Öt protestáns egyház összefogott egy cél érdekében, és ez az összefogás nem volt más, mint a szeretetnek a kiteljesítése. Ma már nincsenek falak, mert lebontjuk azokat, amelyek 2010-ig jellemzőek voltak. Ki kell mondanunk, hogy addig a roma közösség életében a félelem és az aggódás volt a jellemző. Korábban voltak olyan csoportok, akik úgy gondolták, hogy úgy tudnak saját hatalmat gyakorolni, ha mások felett rendelkeznek. Onnan indultunk, hogy szembeállították a magyart és cigányt, ma pedig már közösen dicsérjük Istent.”

Sztojka Attila kiemelte, hogy tíz év alatt ötven százalékkal nőtt a romák foglalkoztatási aránya és sikerült elérni, hogy ma már vannak önbecsüléssel rendelkező cigány állampolgárok Magyarországon.

„Ma azt is látjuk, hogy sokan megkérdőjelezik, mit jelent kereszténynek lenni, elindult egy verseny is, hogy ki a keresztényebb a másiknál, de ez sajnos annak a jele, hogy a megtévesztés időszakában járunk. Ne engedjük, hogy megtévesszenek minket, mert a feladatunk nem más, mint, hogy egy olyan országot építsünk, ami Isten országa. Elég volt a semlegességből, elő kell vennünk azokat az értékeket, amelyeket Isten adott nekünk.”

Pintér Imre, a Magyar Pünkösdi Egyház elnökhelyettese szerint a missziói munka a fejlődésről szól, motorja az egyháznak.

Nagy öröm látni, hogy van valódi fejlődés az önbecsülésben, a társadalmi feladatok átvállalásában, az egyének életében is, de hívő emberként a legnagyobb kihívás az életünkben, hogy meglátszódjék életünkben a Krisztus. Ha átformálódunk az Ő képmására, akkor a fejlődésnek a letéteményese jelen van az életünkben” – fogalmazott beszédében.

„Ha cigány és nem cigány ember együtt dicsőíti Istent, az mindig ünnep. A falak lerombolását csak Jézussal közösen tudjuk elvégezni, mert csak Ő tudja ezt megtenni bennünk, körülöttünk és általunk. Ez pedig azért van így, mert Krisztus teste egy, nekünk pedig ez a legfontosabb garanciánk arra, hogy cigány és nem cigány ember között nincs fal, mert Krisztusban az már szét lett rombolva”- vallotta dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója.

Kurdi Zoltán Metodista Cigánymisszió vezetőjének imája után Péter Pál, a Pünkösdi Cigánymisszió lelkészének igehirdetése következett, számtalan bizonysággal.

„Istent magasztalni csak akkor tudjuk, ha Jézusra nézünk. Feladatunk Istent dicsőíteni otthon, a munkahelyemen, a gyülekezetemben, ott ahol éppen vagyunk. Ha áldjuk az Urat mindenkor, akkor áldás leszünk az emberek számára, és bárhová megyünk, áldás lesz az életünk. Amikor a pusztában vagyunk, amikor nehézség vesz körül bennünket, könnyen elfogyhat a hitünk, de emeljük fel a hangunkat Úrhoz, kiáltsunk hozzá, mert Ő hallja a szavainkat.”

„A cigányok között óriási ébredés lesz, és ez ki fog hatni Magyarországra és Európára is. Tíz éve alakult a Cigány Módszertani és Kutató Központunk, hetedik éve tartjuk meg a konferenciát, és bár tavaly a vírushelyzet miatt csak online tudtunk bejelentkezni, két évvel ezelőtt a Debreceni Nagytemplomban voltunk, ahol ezerötszáz cigány ember dicsérte az Urat ” – ezt már Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője emelte ki, aki szerint egymásra vagyunk utalva, hiszen különböző ajándékokkal rendelkezünk.

Hisszük, hogy cigányokból elsők lesznek, mert tetszik Istennek, hogy megszégyenítse a bölcseket, az okosokat. Isten a cigányokat fel fogja emelni, és rajtuk keresztül fogja bemutatni az Ő dicsőségét. Szükségünk van rá, hogy új szívünk legyen, Krisztus uralkodjék benne.”

A dicsőítés után bizonyságok sorával folytatódott a program délutáni része, Dani Eszternek, a Református Cigánymisszió lelkészének közreműködésével. Volt, aki drogkereskedésből és fogyasztásból, mások skizofréniából, vagy éppen depresszióból szabadultak meg Krisztus kegyelme által, de számtalan reménytelennek tűnő élethelyzetből hozta ki az Úr a jelenlévő bizonyságtevőket.

Útravalóként a konferencia végén mindenki szívébe zárhatta az elhangzott mondatot.

„Engedjük, hogy Isten dicsősége a gyülekezeteinken átragyogjon, ekkor fogja a világ megismerni, hogy Jézus Krisztus valóban úr, és a szeretetnek az istene.”

Az esemény a Református Cigánymisszió vezetőinek, Tóth Anitának és Sztojka Szabinának záró gondolataival, valamint Durkó Albert elbocsátó áldásával ért véget.

Morár Ildikó-Kocsány Roland


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


konferencia