Csökkent Békésen a személyi sérülésekkel járó balesetek száma


Számos fontos kérdés került napirendre a Ladányi Zoltán békési rendőrkapitány által vezetett városi baleset-megelőzési bizottság (VBB) ülésén.

A személyi sérülésekkel járó balesetek száma 2019 óta csökken. Az említett évben 66, 2020-ban 51, 2021-ben pedig 47 esetet regisztráltak. Halálos baleset tavaly nem történt a kapitányság illetékességi területén.

 

A fő baleseti okok között az elsőbbségi szabályok megszegése, a gyorshajtás és a követési távolság be nem tartása szerepel. Az első két esetben megfigyelhető csökkenés az előző évhez képest, a követési távolság be nem tartása miatti balesetek részaránya ugyanakkor emelkedett.

 

A bizottság sokat tesz a megelőzés érdekében. A teljesség igénye nélkül gyermekrajzpályázat és kerékpáros iskola kupa szólította meg a legfiatalabbakat. A piactéren az érdeklődök kipróbálhatták a részeg szemüveget. Számos rendezvényen tartottak ismeretterjesztő előadásokat, vetélkedőket.

 

Idősek klubjaiban közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó, illetve ismeretterjesztő előadásokat hívtak életre. A nyár folyamán a napközis táborokban szintén ismeretterjesztő előadásokon vehettek részt a gyerekek és folytatódott a Zebra-Zsaru és az iskola rendőre program is.

 

Békés Város Önkormányzatát Polgár Zoltán alpolgármester képviselte az ülésen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!