Békési Betyárok folk musical


A Cervinus Teátrum májusban mutatja be városunkban Békési Betyárok című folk musicaljét.

A történet 1848 őszén játszódik egy Békés megyei faluban. Sándor, a fiatal betyár és a csárdás elárvult lánya, Rózsi között szerelem szövődik. A két fiatal szeretne összeházasodni. Erre a Kossuth hirdette amnesztia ad esélyt.
Két másik férfi is verseng azonban Rózsi kezéért. A falu özvegy bírája, akit a Pozsonyban élő földesúr teljes joggal ruházott föl, először szép szavakkal udvarol. Amikor nem ér célt, a zsarolástól sem riad vissza. A másik kérő a bécsi rendőrség embere, Herz Konrád, aki provokátorként érkezett Békés megyébe. Előbb csikóslegénynek adja ki magát, majd hivatalos személyként intézkedik.
Valaki megmérgezte a faluba érkezett osztrák katonákat. Az ügy kivizsgálása során többen is gyanúba keverednek. A darab végére kiderül, ki és miért.
A csárdában a falu népe, magyarok és tótok, okosak és kótyák, szemérmesek és kikapósak adnak színes hátteret a cselekménynek. 

Bartók Béla népdalgyűjtései adtak inspirációt a dalokhoz, melyek modern hangszerelésben szólalnak meg. Ehhez illeszkednek a koreográfia elemei. A szövegkönyvben a békési tájszólás (í-zés) mellett a dél-alföldi térségre jellemző szavak is megtalálhatók. 

 

Szereplők:

Rózsi - Eva Javorská

Sándor betyár - Szente Árpád Csaba

Kótya Pista  -  Kiss Péter Balázs

Bíró (Miklós bá) - Nádházy Péter

Herz Konrád  -  Boronyák Gergely

Bori  -  Balázs Henrietta

Marcsa   -  Árgyelán Edina Kitti

Falusiak   -  Szabó Róbert, Kozsuch Mihály

Veszelka Józsi  -  Fabó Marcell               

Pásztorfiú - Oláh Márkó

 

Jelmez: Balázs Henrietta

Díszlet: Salgó Balázs, Varga Viktor

Rendezőasszisztens, súgó: Gábosné Décsi Beáta

Koreográfiák: Oláh Márkó, Szabó Róbert

Szövegkönyv: Belinszki Zoltán

Zene: Szekér Gergő

Rendezte: Varga Viktor

 

Időpont: 2022. május 3. (kedd) 18:00 óra

Helyszín: Békés Városi Kulturális Központ (Békés, Janytik M. u. 21-25.) 

A Békési betyárok folk musical előadás bemutatója ingyenes a Békés Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-BS1-2018-00001 “Hagyomány, Érték, Közösség Békés megyében” pályázati támogatásának köszönhetően. A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük Önöket, hogy jelezzék részvételi szándékukat ide kattntva, hogy helyet tudjunk biztosítani az előadásra.  

Szervező: Cervinus Teátrum  

Várjuk Önöket sok szeretettel!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!