Templom épül a romáknak Mezőberényben


Megjelent: 2022 Március 28. ( Hétfő ) 17:21
Módosítva: 2022 Március 29. ( Kedd ) 09:56
Ünnepélyes keretek között került sor ma a Mezőberény cigányok lakta Delhi településrészén épülő templom alapkőletételére. A templomépítés gondolatát négy évvel ezelőtt kapta Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának igazgatója.

Az épület létrejöttét a kormány is támogatta, mindemellett jótékonysági adományok is hozzájárultak a beruházás létrejöttéhez.

Ma, amikor minden megkérdőjeleződik, minden biztosnak hitt dolog felborul, mégis hirdetjük és kapaszkodunk az egyetlen biztonságot jelentő személybe, aki örök szeretettel vesz körül bennünket, Ő mi Atyánk, aki gondot visel, aki megtart és megszabadít, aki biztonságot ad nekünk. Hirdetjük, hogy ebben a felfordult világban a cigányságot, a mindig lenézett, kitaszított népet Isten az ölébe veszi és felemeli” – fogalmazott az ünnepségen Durkó Albert, misszióvezető.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár köszönetét fejezte ki a Pünkösdi Egyháznak, a cigányság körében végzett munkájáért. „A magyarországi cigányság lelkében és szívében olyan tűz van, ami ötszáz éve nem hagyja, hogy elmeneküljenek innen. Azt gondolom, hogy a mezőberényi templomépítéshez szükséges támogatás valóban jó helyre került” – fogalmazott.

Az országban az elmúlt 12 évben templomok épülnek, közösségek erősödnek meg. Akik sok esetben eddig korábban a felszín alatt léteztek, ma már a felszínen vannak, érzik az egységet, az erőt, a szeretetet és a törődést. Óriási ébredés van a roma közösségen belül, nekünk az a dolgunk, hogy a reményt és a jövőt ismertessük meg az emberekkel” – tette hozzá Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos.

Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője azon hitének adott hangot, hogy az ország megmaradása a jövőben is a kereszténység megtartásán alapulhat. „A kormány stratégiai partnerként tekint az egyházakra, és ez nem csupán szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul. 2010 óta szerte a Kárpát-medencében háromezer templom újulhatott meg, kétszáz új templom épült, és még további 1800 templom felújításáról döntöttünk.

A mezőberényi Delhi városrészben élők helyzetén Siklósi István, mezőberényi polgármester szerint csak közös összefogással lehet javítani, aminek jelképe lehet a most épülő templom.

„Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Pünkösdi Egyház Cigánymissziójának, hogy felvállalt egy olyan feladatot, amit az önkormányzat egyedül nem tudna végrehajtani, de közösen képesek vagyunk hatékonyan segíteni az itt élők élethelyzetének javításán.”

A résztvevők az alapkő mellett egy időkapszulát is elhelyeztek az utókor számára. Ebben egyebek mellett Surman László missziós igazgatónak, a templom megálmodójának Akarom élj című verseskötete is belekerült az alábbi szöveggel: „Az emberekben hinni kell, nem veszhet el végleg a jóság. Amikor Isten megmutatta számomra ezt a templomot, ezt mondta: „amit most látsz, ezt Én építem fel. Ez a templom egy jel, annak a jele, hogy Isten meghallgatja a könyörgők imádságát. Egy jel, hogy leszáll az emberek közé Delhiben és újat kezd, hogy többé semmi sem lesz ugyanaz, ami eddig volt. Legyen minden Isten dicsőségében!”

Tételek: 21 - 22 / 22 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!