Sétálásnak álcázott húsvéti program várja a békésieket


Helyszin: Dánfoki Üdülőközpont
A 10000 Békés-Lépés két szervezője, Kovács Ildikó és Serfecz Dávid január 1-jére hirdetett programja kirobbanó, azóta is töretlen sikernek örvendő eseménye az eltelt 3 hónap alatt közel 40 alkalommal találkoztak az arra fogékony békésiek, akik tenni szeretnének mind a testi, mind a mentális egészségükért.

Remek alkalomnak tartjuk ezeket a programokat, egyrészt nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a lakosságtól mind az interneten, mind személyesen, egy-egy találkozás során, másrészt pedig közösségformáló- és megtartó ereje van, hiszen a séták során sokat beszélgetünk, jókat nevetünk.

Kialakult egy keményebb magnak mondható közösség is, akinek nem számít hogy sötét van, fúj a szél, vagy éppen borús az idő, várják, jönnek az előzetesen, rendszeres időpontra meghirdetett sétákra. - mondta Kovács Ildikó szervező.

A séta remek alkalom az együttgondolkodásra, Ildikóval rendszeresen jönnek az új ötletek, gondolatok egy-egy ilyen alkalommal, éppen ezért szervezünk Húsvét hétfőjére (április 18.) egy laza, kötetlen programot a Dánfoki Üdülőközpontba. - fogalmazott Serfecz Dávid.

Mint hírportálunk megtudta, a program jelmondata egy kicsit békési, hiszen nem a korlátlan evés a lényeg, éppen ezért választották a következő közmondást az est jelmondatának: "Ha jösztök, lesztek, ha hoztok, esztek!" A teljesen pozitív értelembe vett mondás arra utal, hogy batyus vendégvárást terveznek, a szervezők hozzák a sonkát, a kolbászt és a szalonnát, a többi "hozzávalót" a résztvevők.

A két szervező nagyon sok szeretettel vár mindenkit 2022. április 18-án (húsvét hétfőjén) 18 órakor az OTP fiók elé, hiszen a Dánfoki Üdülőközpontba gyalog fognak menni, de útközben és a helyszínen is bárki csatlakozhat hozzájuk.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!