Cigánykerék forog az oviban


Ez évben is megrendezi Cigánykerék című programsorozatát az Epreskerti óvoda. Az idei programsorozat azért is különleges az intézmény számára, mert a több mint hetven éves óvoda tíz éve csatlakozott a Reményhír Intézmény Fenntartó Központhoz.

Napfényes időben, hangulatos műsorral kezdődött meg május 2-án a Cigánykerék elnevezésű programsorozat az Epreskerti óvoda udvarán, amely eseményre az intézmény pedagógusai és az ovisok is nagy lelkesedéssel készültek. A megnyitón az óvó nénik dalának felcsendülése után a gyermekek produkcióit láthatták a meghívottak, ennek egyik része egy harangjáték volt, amelyet Kesjárné Putnoki Nelly művészeti terapeuta vezetésével mutattak be, de nagy sikert aratott az Eötvös József Általános Iskola diákjainak gitárműsora, Szilágyi Attila pedagógus vezetésével, és Simon Zoltán a Kétegyházi Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusának előadása, amelyet táncház követett.

A cigánykerék a romaság legismertebb nemzeti jelképe. 1971 óta az addig kék és zöld sávból álló zászlóra, felkerült a vörös kerék. A cigányság zászlajának e három alapmotívuma, szimbolikus jelentést hordoz. A mostani programmal egyrészről, a Roma Világnap megünnepléséhez csatlakozott az óvoda, de ugyanakkor jubilálnak is, hiszen tíz éve került az intézmény a Magyarországi Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió - Reményhír Intézményfenntartó Központ fenntartásába.      

Tíz év ugyan nem sok idő nekünk felnőtteknek, de látva milyen gyorsan cseperednek gyermekeink elgondolkodunk. Tíz évvel ezelőtti óvodásaink mostanra középiskolásokká lettek. A felnőttek és a gyermekek talán cserélődnek, de nem változnak nevelési feladataink és céljaink, amelyeket a Reményhír Intézményfenntartó Központ segítségével, kiemelkedően tudunk teljesíteni. Fenntartónktól a szakmai és erkölcsi támogatás mellett, komoly anyagi segítségre is számíthatunk minden körülmények között. Legutóbbi nagy értékű beruházásaink is erről tanúskodnak„– emelte ki köszöntőjében Dr. Nyáriné Ruzsa Tünde óvodavezető.

Itt olyan szakmai munkát láthatunk, amelyre minden munkatárs büszke lehet, hiszen nagyon fontosnak tartják, hogy azok a gyermekek, akiket rájuk bíznak, megkapják azt a nevelést, fejlesztést, amire valóban szükségük van. Ebben az intézményben minden nap történik olyan érdekesség, apró csoda, ami nagyon sokat hozzátesz az idejáró gyermekek életéhez, és a munka sikerét biztosítja az is, hogy a Reményhírhez tartozó oktatási intézmények szoros kapcsolatban állnak egymással a hatékony együttműködés érdekében. A komplex nevelésünk lefed minden óvodai tevékenységet, és a családias légkörnek minden intézményünkben kiemelt szerepet biztosítunk” – tette hozzá Durkóné Illés Bernadett, a Reményhír Intézmény vezetője.

A projekthét keretében egész héten át zajlanak a programok. Ügyességi vetélkedők, táncház és sok-sok meglepetés várja a gyermekeket, a fellépők sorában az autentikus roma művészekből álló Paramisi Társulat interaktív műsora is szerepel, de természetesen az Anyák napi ünnepség sem maradhat el.

Az idei rendezvény mottója “Jézus szeret minden kicsi gyereket…”, ami jól jelképezi az óvodában működő keresztény értékrendet, és azt a meglátását az intézmény dolgozóinak, hogy az Úr mindenkit egyformán szeret.

 

 

Tételek: 101 - 120 / 159 (8 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!