Gyémánt lakodalom


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
Megjelent: 2022 Május 13. ( Péntek ) 14:44
Módosítva: 2022 Május 13. ( Péntek ) 17:59
2021-ben a pandémia és a betegség megakadályozta, hogy az EGERESI házaspár megünnepelje a 60.házassági évfordulójukat.

Családtagjai és szűk baráti körben lett megtartva az elmaradt 60. házassági évforduló, a ” GYÉMÁNT LAKODALOM” 2022. május. 12.-én.

Egeresi Ferenc.

Békésen szegény család sarjaként 1937-ben született. A szülei földművesek voltak, így neki is korán meg kellett ismerkedni a ház körüli munkával. Már fiatal korában kivette a részét az állatok gondozásából, a föld megmunkálásából. Innen ered, a jószágok és a termőföld iránti szeretete és ragaszkodása. Édesapja betegsége miatt már 13 éves korától kezdve felnőttként tartották számon a családban, teljes értékű munkát végzett, a szántás, aratás és egyéb mezőgazdasági munkák végzése során.

A helyi termelőszövetkezet megalakulását követően 31 évig dolgozott az Október 6, majd névváltoztatás után a jogutód Viharsarok Mgtsz-ben. Jelenleg nyugdíjasként is aktívan foglakozik a földműveléssel, állattenyésztéssel, mintegy öt hektár földön gazdálkodik.

Egeresi Ferencné.   / Kis Ilona /

Nagycsaládban 1944-ben hatodik gyermekként látta meg a napvilágot. Szülei árva gyerekek voltak, de a határtalan szeretet az összetartó családra mindig jellemző volt.

A kor nehéz körülményeire tekintettel hamar a felnőtté válás küszöbére kellett érkeznie, ezért már korán az iskolai tanulmányok befejezését követően munkát kellett vállalnia. Kezdetben a vendéglátó iparban, később a helyi Viharsarok Mgtsz-ben ebédkiosztó munkakörben végezte munkáját. Szorgalmával, kitartásával, munkabírásával már ebben az időben is kitűnt, dolgozótársa közül.

Kiváló szervező készsége áthatja a közösségi munkáját, felsorolni is nehéz lenne az általa végzett tevékenységeket.

Egeresi Ferenc és Kis Ilona 1960-ban ismerkedtek meg. A rákövetkező évben, 1961 november 18.-án kötötték össze az életüket. Házasságukból, két fiú- és egy leánygyermek született. Öt unoka és kettő dédunoka aranyozza be az életüket.

Példaértékű az életútjuk. Jó egészséget és további sok boldog éveket!

 

Tételek: 141 - 160 / 412 (21 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!