Egy év az otthonápolás területén


Megjelent: 2022 Május 18. ( Szerda ) 13:11
Módosítva: 2022 Május 19. ( Csütörtök ) 16:28
A Remény és Gondoskodás Intézményfenntartó Központ egy évvel ezelőtt indította el az otthonápolási szolgáltatását. Az elmúlt év tapasztalatait tanácskozás keretében vitatták meg a terület szakmai vezetői Békésen.

Jelenleg országosan öt megyében, és a fővárosban nyújt ellátást a békési székhelyű Remény és Gondoskodás Otthonápolási Szolgálat. Az otthonápolás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy számára a saját lakókörnyezetében biztosítják az ellátást a szakemberek.

A szolgáltatást bárki igénybe veheti, akinek szüksége van segítségre. Az érdeklődőket meglátogatjuk, végzünk egy állapotfelmérést, majd a beteg háziorvosával közösen egyeztetünk a teendőkről, az ő iránymutatása alapján kötjük meg az ápolási szerződést” – mondta el Komlósiné Schlett Anikó, a REGOSZ igazgatója.

Idén márciustól két megyében már állami támogatással is kérhetőek a szolgáltatások, ebben a finanszírozási formában Békés megyében tizenkét, Csongrád-Csanádban pedig négy településen tudnak segítséget nyújtani a szakemberek. Az egyeztetésen minden megyéből részt vettek a szakmai vezetők, akiknek a sikeres jövőbeni folytatás reményében Durkó Albert, a Remény és Gondoskodás Intézményfenntartó Központ igazgatója is megköszönte az elmúlt egy év munkáját.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!