Közgyűlés Sarkadkeresztúron


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Sarkadkeresztúr
Polgárőrség Sarkadkeresztúr is megtartotta évértékelő közgyűlését.

1 perces néma főhajtással emlékeztek az elhunyt polgárőrtársukra.

Megtisztelte jelenlétével a Közgyűlést Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke és Bakucz Péter Sarkadkeresztúr polgármestere.

Eszlári Imre az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Felkérte Gyarmati Sándor-t a Közgyűlés levezető elnökének, valamint a beszámolók felolvasására - a családon belüli szomorú esemény miatt.

A szokásos közgyűlési protokoll – jegyzőkönyvvezető, hitelesítők megválasztása és a napirendi pontok elfogadása – után Gyarmati Sándor felolvasta a Polgárőrség Sarkadkeresztúr elnökének nagyon részletes beszámolóját a 2021. évi tevékenységükről, elért eredményeikről. A rendőrséggel, az önkormányzattal és a lakossággal nagyon jó a kapcsolatuk - hiszen a polgárőrök mindenütt ott vannak! Céljuk továbbra is a bűnmegelőzés és a lakosság szubjektív biztonság érzetének nagyobb növelése. Kitért a 2022 évi. várható feladatokra is.

Az elnöki beszámoló után a pénzügyi és a felügyelőbizottsági beszámolók következtek, majd ismertetésre került a 2022. évi munka - és pénzügyi tervezet.

Gyarmati Sándor hozzászólásában elmondta, hogy beszámolókból kitűnt, hogy egy nagyon jól működő, takarékosan gazdálkodó egyesület tevékenykedik Sarkadkeresztúron. Ez a tevékenység, mely az egyesületnél az utóbbi 3-4 évben folyik kitűnő, példaértékű. Megköszönte a polgárőrök, önzetlen áldozatos munkáját, melyet 2021.évben végeztek. Nagyban hozzájárultak a szolgálati óráikkal a településük közbiztonságának javításához.  Sok sikert kívánt a 2022. évi feladatok megoldásához.

Bakucz Péter a település polgármestere elmondta, hogy nagyra értékeli a polgárőrök tevékenységét. Örömét fejezte ki, hogy Sarkadkeresztúr területén egy jól szervezet közösség dolgozik a közbiztonság és a bűnmegelőzés területén. Jelképesen átadta azegyesületnek szánt ajándékot Eszlári Imre elnöknek. További tevékenységükhöz sok sikert kívánt.

A Közgyűlés egyhangú szavazattal elfogadta a 2021. évi elnöki, - pénzügyi és felügyelő bizottsági beszámolókat, valamint a 2022. évi munka - és pénzügyi tervezetet.

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke ajándékcsomagot adott át Eszlári Imre és Illés Árpád Attiláné polgárőröknek.

Közgyűlés befejezése után kötetlen, baráti beszélgetés következett

Tételek: 1 - 20 / 23 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!