Elballagtak a Szegedi végzősei


Megjelent: 2022 Június 11. ( Szombat ) 17:33
Módosítva: 2022 Június 11. ( Szombat ) 20:50
Palatinus Pál, az intézmény igazgatója búcsúztatta a ballagókat.

Kedves Ballagók, kedves Szülők, kedves Vendégeink, kedves Kollégáim!

Szeretettel és nagy tisztelettel köszöntök mindenkit iskolánk egyik legszebb ünnepén, a ballagáson, amikor családi-baráti körben búcsúzhatunk ballagó diákjainktól. Hiszenez nap csak rólatok szól. Így megkülönböztetett figyelemmel és szeretettel köszöntöm Szeverényi Valéria tanárnőt a ballagó osztály osztályfőnökét és a 8.A osztályballagó diákjait, akik az elmúlt nyolc év alatt óvodásból kisiskolások, majd alsósokból felsősök, nagydiákok lettek. Hogy mi történt az elmúlt nyolc év alatt? Felidéztétek az előbb. Hogy mit visztek magatokkal? Hiszem azt, hogy a tanítási órák, a közös programok, a versenyek, a feladatok megerősítettek benneteket kitartásban, önbizalomban, bizonyíthattátok, hogy sok mindenre képesek vagytok. Hiszem azt is, hogy „Szegedis” „Refis” diákként tudjátok, hogy az Isteni szeretet a legnagyobb kincs, amit kaphat az ember. Ebből a szeretetből merítsetek majd erőt, ha arra szükségetek lesz a jövőben.

Kedves Szülők! Köszönöm diákjaink, gyermekeik nevében is, hogy mindig számíthattunk Önökre. Köszönöm iskolánkba vetett bizalmukat, a hűségüket, azt hogy egymást segítve, támogatva érkeztünk meg ehhez a várva várt csodás pillanathoz, hogy ballagnak, búcsúznak gyermekeik, diákjaink. Kívánom, hogy még sokáig legyen együtt egészségben, biztonságban, boldogságban szeretett családjuk!

Kedves Kollégáim! Köszönöm, hogy végig vezettétek ezeket a diákokat az általános iskola néha küzdelmes, de elmét, lelket formáló útján. Köszönöm értékteremtő, kitartó, áldozatos munkátokat.

Kedves Ballagók! Elhangzott a ballagási ének, vállatokon a ballagó tarisznya. Kívánom nektek, hogy egész életetek során legyen erőtök, kitartásotok a nehézségeket leküzdeni, alkalmazkodni a változásokhoz. Tudjatok megbocsájtani, szeretettel fordulni azokhoz, akik körül vesznekBenneteket. Bízom abban, hogy értékes emberekké váltok.

„Megcélozni a legszebb álmot,
komolyan venni a világot,
mindig szeretni és remélni,
így érdemes a Földön élni! „– Papp Lajos

Köszönöm, hogy itt voltatok, hogy taníthatunk Benneteket, hogy az elért sikereitek által gyarapodott iskolánk hírneve, megbecsülése.

Pihentető nyarat, gondtalan Vakációt kívánok, hogy szeptemberben kipihenten, újult erővel állhassatok ismét a startvonalra.

Isten veletek!   Szeretettel: Palatinus Pál, igazgató

Békés, 2022. 06. 11.

Tételek: 21 - 40 / 167 (9 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!