Érettségi vizsgák a Szegediben


2022. június 13-18. között zajlottak a Szegediben a szóbeli érettségi vizsgák.

A folyósok megteltek az izgatott diákokkal, pedagógusokkal és az aggódó szülőkkel. A 6 napig tartó érettségi vizsgák végén valamennyi vizsgázó örömmel vehette át az érettséget bizonyító „keményfedelű” bizonyítványt.

A 2021/2022-es tanévben 33 végzős tanuló jelentkezett rendes érettségi vizsgára. A jelentkezők közül 8 fő angol nyelvből, 7 fő informatikából és 1 fő földrajz tantárgyból már rendelkezett előrehozott középszintű érettségi vizsgával, így sokan ebben a vizsgaidőszakban már az emelt szintű érettségi vizsgát célozták meg.

A 12. A osztály tanulói négy éves általános gimnáziumi képzésben, míg a 12. B osztály tanulói a 4+1 éves szakgimnáziumi képzésben vettek részt közgazdaság és sport ágazatban. Mivel intézményünk középiskolai képzésében ez volt az első szakképző osztályunk, a diákokhoz hasonlóan a pedagógusok is érdeklődve tekintettek a vizsgaeredmények elé.

Külön öröm volt diáknak és pedagógusnak egyaránt, hogy a 2021-2022-es tanévben az írásbeli érettségi vizsgák mellett szóbeli érettségi vizsgákat is rendezhettünk, visszatérve a Covid előtti hagyományokhoz. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy az érettségi vizsgákra való felkészítést, felkészülést megnehezítette a koronavírus járvány, hiszen a most érettségiző diákok három félévet töltöttek digitális térben.

A nehézségek ellenére diákjaink eredményesen vették az akadályokat és valamennyi végzős tanuló örömmel emelhette magasba a keményfedelű, érettséget igazoló bizonyítványt. A vizsgabizottság általános dicséretében részesült Szabados János 12. A osztályos tanuló, aki a kitűnő érettségi bizonyítvány mellett angol nyelv és történelem tantárgyakból emelt szinten vizsgázott.

A végzős tanulók mellett ebben a tanévben is örülhettünk az alsóbb évfolyamos tanulók sikeres érettségi vizsgájának, akik közül 7 tanuló angol nyelvből, 3 tanuló informatika tantárgyból tett sikeres előrehozott érettségi vizsgát.

  • Emelt szinten sikeres érettségi vizsgát tettek az alábbi végzős tanulók:
  • Angol nyelv: Almási-Nagy Kinga, Almási-Nagy Kristóf, Bagoly Lilla, Balog Péter, Csikós Valentina, Péter Lilla Dóra, Seres Viktória Virág, Szűcs Nikolett, Szabados János (felkészítő: Vargáné Tuska Anita); Birgés Dávid Zsolt, Kövecses Balázs (felkészítő: D. Nagyné Kecskeméti Nóra).
  • Biológia: Bíró Irén, Kardos Barbara (felkészítő: Dr. Soósné Dr. Héjja Gyöngyi).
  • Informatika: Almási-Nagy Kristóf, Bagoly Lilla, Balog Péter, Ilyés Edina (felkészítő: Fölker Csaba);
  • Matematika: Dobrai Dávid (felkészítő: Kovácsné Lipcsei Andrea).
  • Történelem: Almási-Nagy Kinga, Antal Gergő, Szabados János, Vad Péter (felkészítő: Mucsi András),
  • Komplex angol középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek az alábbi végzős tanulók:
  • Almási-Nagy Kinga, Almási-Nagy Kristóf, Bagoly Lilla, Balog Péter, Péter Lilla Dóra, Szabados János 12. A osztályos tanulók. (felkészítő: Vargáné Tuska Anita)
  • Birgés Dávid Zsolt, Dobrai Dávid, Kövecses Balázs 12. B osztályos tanulók (felkészítő: D. Nagyné Kecskeméti Nóra).

Az eredményes érettségi vizsgák mellett a 2021-2022-es tanévben közép és felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványoknak is örülhettünk.

 

KOMPLEX ANGOL FELSŐFOKŰ NYELVVIZSGÁT szerzett:

  • Dancs József (LanguageCert) 9. A - felkészítő tanár: Kiss Eszter
  • Balogh Balázs (LanguageCert) 11.B - felkészítő tanár: D. Nagyné Kecskeméti Nóra
  • Szűcs Mihály Imre (Language Cert) 11. B - felkészítő tanár: D. Nagyné Kecskeméti Nóra
  • SZÓBELI ANGOL FELSŐFOKÚ NYELVVIZSGÁT szerzett:

    Ladányi Richárd László (LanguageCert) 11. B - felkészítő tanár: D. Nagyné Kecskeméti Nóra

    Komplex angol középfokú nyelvvizsgát szerzett:

  • Fehér Aida Hanna 9. B – felkészítő tanár: Ráczné Veres Krisztina
  • Petrus Levente 11. A/C (LanguageCert) -felkészítő tanár: Vargáné Tuska Anita
  • Nagy Adrián 11. B (LanguageCert) - felkészítő tanár: D. Nagyné Kecskeméti Nóra
  • Dobrai Dávid 12. B (LanguageCert) - felkészítő tanár: D. Nagyné Kecskeméti Nóra
  • A nyelvvizsga bizonyítványok száma és az emelt szinten érettségizett tanulók aránya a középiskolák rangsorolásánál kiemelt szerepet játszik, valamint felsőfokú továbbtanulás esetében plusz pontot jelentenek a jelentkezők számára. Ezekért a szép eredményekért köszönet illeti az érintetteket, hiszen a sikeres nyelvvizsgák és érettségi vizsgák mögött több éves kitartó pedagógiai és tanulói munka áll.

    Köszönjük a szülők odaadó támogatását, segítő odafigyelését.

                                                                                                              Dr. Pataki Ágnes

                                                                                                  általános igazgatóhelyettes,

    középiskolai intézményegység-vezető


    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!