Szabó Kata és Kis Norbert az ország legjobbjai között versenyeztek


Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója

A múlt héten Egyesületünk számára végetértek az Országos megmérettetések!

 

Ezúttal Gyermek kategóriában 2 versenyzőnk indult az ország legjobbjai közt, Szabó Kata és Kis Norbert. 

 

A tavalyi évhez képest, már a kvalifikáció során làtszott a fejlődés, hiszen a tavalyi lehetőségeket megduplázták versenyzőink. 

 

Egy izgalmas hét van mögöttünk, szinte minden nap volt kiért izgulnunk. 

 

És jöjjön a DOBPERGÉS ….

 

A tavalyi év után idén is MEGVAN AZ ORSZÁGOS BAJNOKI BRONZÉRME Egyesületünknek, ehhez pedig hatalmas gratulàció Kis Norbertnek. Fantasztikus úszással BÚKE versenyző az Ország dobogósai közt 50 méter gyorsúszásban. 

 

Mert a befektetett munka MINDIG kifizetődik! 

 

Norbi nevéhez köthető még a legsikeresebb országos szereplés is, hiszen 6 számban indult, ebből 5-ben döntőt úszott, a 6. számban is tartalékként állt az állítóban, így büszkén mondhatjuk, hogy 6 számban az Ország Top 10 versenyzőjének egyike BÚKE versenyző. Külön büszkeség, hogy minden vízbeugrás alkalmával egyéni csúcsot döntött, mindig meg tudott újulni. Nem kérdés, hogy mi lesz a jövő évi célunk.

 

Köszönjük Norbi.

 

Kis Norbi eredményei:

 

-50 m.gyors : 3.helyezett 

-200 m.pillangó : 5.helyezett 

- 400 m.gyors : 10.helyezett 

- 200 m.gyors : 7.helyezett 

- 100 m.pillangó : 4.helyezett 

- 100 m.gyors : 6.helyezett 

 

Szabó Kata egész éves kitartó munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint a tavalyi Országos Bajnoksághoz képest megduplázta a rajtlehetőségeit. Tavaly még csak tartalék volt, idén viszont elérte célját és Országos Bajnoki döntőt. Úszhatott kedvenc számában  és ismét tartalék is volt, ami bíztató eredmény a jövő tekintetében.

Büszkék vagyunk rád Kata, további sikereket kívànunk Neked.

 

Szabó Kata eredményei:

 

- 100 m.mell : 8. helyezett 

- 200m.mell : 9. helyezett 

 

Szép volt Fiúk - Lányok, megyünk tovább

 

Hajrá BÚKE! 

 

A legjobbak közt voltunk ismét!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!