Ilyen volt az út Köröstarcsára kétkeréken


„Kerékpártúra Köröstarcsára - Tekerj a Zöldbe!” címmel rendezett kerékpártúrát augusztus 28-án a Békési Fiatalokért Egyeüslet immár negyedik alkalommal.

A 37 kilométeres táv során a résztvevő 26 kerékpárbarát Békésről indulva érintette a Gátszakadás emlékűvet, a Bodoki Károly Vízügyi Múzeumot, ahol Hegedűs András jóvoltából sok érdekes információt tudhattunk meg a Körösök-világáről. Ezt követően útba ejtettük Petőfi Sándor emlékművét, majd a köröstarcsai Kishajó-Kikötőben pihentünk meg. A kihíváson a legfiatalabb túrázó 16 évesen, a legidősebb 70 évesen tekerte le a távot. Többségében békésiek vettek részt a reggel 8 órakor kezdődő programon, de Békéscsabáról is érkeztek tekerni vágyó elszánt érdeklődők.

Az eseménnyel a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) Tekerj a Zöldbe! című sorozatához kapcsolódtunk, amelynek célja, hogy a résztvevők bárki által teljesíthető kerékpártúrákon fedezzenek fel népszerű, illetve kevésbé ismert természeti, valamint kulturális célpontokat.

A napot a Nagy-féle Cukrászdában zártuk, a jól megérdemelt hűsítő fagylalt mellett itt vehették át a túrát teljesítők azt az emlékérmet, amire majd ha rápillantanak később, emlékezni fognak a megannyi élményre, szép pillanatokra. Bízunk benne, hogy a biciklisek számára könnyed kikapcsolódást jelentettek az együtt töltött órák.

Várunk minden túrázni vágyó kerékpárost a következő alkalmunkra is, ami szeptember 25-én lesz.

Tételek: 1 - 20 / 36 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!