Tanévnyitó ünnepség a Reményhírben


Megjelent: 2022 Szeptember 1. ( Csütörtök ) 16:37
Módosítva: 2022 Szeptember 2. ( Péntek ) 14:46
A Reményhírben is elindult a tanév

Az ünnepélyes évnyitóval szeptember első napján a Reményhír Intézményben is megkezdődött az idei tanév, amelyben folytatódnak a jubileumi programsorozatok is, hiszen jelenlegi formájában tíz évvel ezelőtt indult el a munka az intézmény falai között.

 

Huszonegy elsős kisdiák ül be szeptembertől a békési iskola padsoraiba, akik számára az ötödikes tanulók adták át a stafétabotot az idei tanévnyitón. Az iskolában kiemelt szerepe van a hitéleti tevékenységnek, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársai évek óta segítik ezt a munkát, az intézmény területén missziós iroda működik, valamint rendszeresen tartanak áhítatokat, Tini-napot a diákoknak. A tanévnyitón a dicsőítő dalok, és az imádság mellett Surman László, missziós igazgató is köszöntötte a jelenlévőket.

„A zsidó nép életében véget ért a negyven éves vándorlás és elkezdődik egy teljesen új szakasz. Ez a szakasz pedig a felkészülés időszaka az ÉLETRE, a honfoglalásra. A mi életünk működése is hasonló időszakokból épül fel. Ahogy a gyermekünk betölti a hároméves korát, el kell engednünk az óvodába, iskolába, főiskolára, egyetemre. Életünk ezen szakaszai telve vannak kihívásokkal, izgalmakkal és persze könnyekkel is, de tudjuk, hogy minden az ő érdekükben történik, tudjuk, hogy mindez a céljaik, álmaik elérését szolgálja. Egyszer megkérdezték egy Elie Wiseltől, hogy szerinte mi a titka annak, hogy a zsidó nép a történelme során ennyi krízishelyzetet túl tudott élni? A Nobel-díjas író válasza nagyon egyszerű volt, ezt mondta: „Három titkunk van. Az egyik a tanulás a második a tanulás a harmadik pedig a tanulás” – fogalmazott beszédében Surman László.

Az MPE OCM éppen tíz évvel ezelőtt vette át a Reményhír Intézmény működtetését, az elmúlt évek során az iskola tanulói számtalan tanulmányi versenyen értek el kimagasló sikereket, de fontos eredmény az oktatási intézmény életében az is, hogy idén már nyolcadik tanévét kezdi meg az általuk indított szakképzési lehetőség, az Alapfokú Művészet Iskolában pedig a tehetséggondozásra fektetnek komoly hangsúlyt a pedagógusok.

Nagyon sok feladatunk és kihívásunk lesz idén is, ugyanis a tanítási órákon túl számos rendezvényre is készülünk. Bár a korábbi járványhelyzettel kapcsolatos félelmeink még bennünk vannak, de ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a helyzet összetartóbbá kovácsolta a tantestületet, a gyermekeknek pedig megtanítottunk olyan technikákat, amelyek szintén a fejlődésüket szolgálják, és tudjuk használni, amennyiben online oktatásra kellene áttérnünk” – emelte ki Durkóné Illés Bernadett, igazgató.

 

Tételek: 121 - 140 / 220 (11 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!