Hamarosan újra babafákat ültetnek Békésen


Polgár Zoltán alpolgármester Szokai Lászlóval, Békés főkertészével vizsgálta meg a Csabai úton tavaly ültetett babafák állapotát.

Az idei óriási hőség és aszály miatt négy fa kiszáradt, amelyeket az idei Babafa-program részeként természetesen pótolni fogunk.

 

A további hatvan gömbkőris megfelelőn fejlődik, de folyamatosan figyelnek rájuk, locsolják azokat, ahogyan eddig is.

 

Az idei Babafa-akciót várhatóan novemberben lesz, ahogy a korábbi években, úgy ebben az esztendőben is lehetőség nyílik arra, hogy a jogosult családok az önkormányzattól kapott szilvafát otthonukban elültessék, akik pedig a másik lehetőséget választják, azoknak a város munkatársai ültetik majd el a gömbkőriseket, ezúttal is a Csabai úton.

 

A programra már 121-en jelentkeztek, de ezt még továbbra is meg lehet tenni a védőnőknél.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!