Átadták a református Csillagfürt Óvodát


Megjelent: 2022 Szeptember 24. ( Szombat ) 07:21
Módosítva: 2022 Október 1. ( Szombat ) 19:32
Az új óvoda a Református óvodaépítés programban keretében épülhetett meg, több mint félmilliárdos költségvetésből 917 négyzetméteren, az eddigi Jantyik utcai épülethez képest 10 fővel bővítve, összesen 100 fő befogadóképességgel.

A megnyitó ünnepségen Farkas-Piskóty Boglárka intézményegység-vezető köszöntötte a vendégeket, majd Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke imádságát követően Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte, hogy a kormány segítségével közel 70 református óvoda felújítása vagy építése fejeződhet be az országban, közülük egy, az újépítésű békési Csillagfürt óvoda

Palatinus Pál, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, hangsúlyozta, ünnepnap a mai átadó, amelyre 15 hónapon keresztül készültek, az új épület mellett szerető, gondoskodó légkört teremtve a gyermekeknek.

Katona Gyula nyugalmazott esperes, lelkipásztor gondolatait Molnár Máté nagytiszteletű református lelkész tolmácsolta, kiemelve hogy nagyszerű érzés látni, ahogy a tervből valóság lesz és bízik benne, hogy megtapasztalhatják a gyermekek és családjaik is azt a többletet, amelyet a gondos, lelki törődés ad majd a szép, új környezeten túl.

Békés legmodernebb intézményének belsejében a főbejárattól befelé haladva érhető el az aula - közösségi tér, ami rendezvények és összevont foglalkozások, vagy rossz idő esetén játszásra is alkalmas térként szolgál, s innen nyílnak a főhelyiségek is.

A csoportszobák keleti irányban tájoltak, előttük a közlekedő szélén helyezkednek el az öltözőszekrények. Az egymásba rendezhető műanyag fektetőágyak a csoportszobákban elhelyezendő ágytároló szekrényekben lesznek tárolva. Egy tornaszoba is kialakításra kerül, melyhez kapcsolódóan szertár is készült.

Az aulából nyílik az óvodapszichológusi helyiség, ami egyben szülői fogadóhelyiségként is szolgál, valamint egy logopédiai foglalkoztató és egyéni fejlesztő helyiség is. Készül egy általános raktárhelyiség is, valamint egy sószoba, kisebb csoportos használatra.


Az emeleten kap helyet az intézményvezetői iroda és a nevelőtestületi szoba is, ahol azzal egy térben került elhelyezésre a dolgozói teakonyha.

 

 

Tételek: 21 - 40 / 40 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!