Ünnepélyes keretek között adták át a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) békési szervezete által alapított és a helyi önkormányzat által is támogatott Sursum Corda (Emeljük fel szívünket) elnevezésű díjakat szerdán délután, a római katolikus plébánia közösségi termében. Az idei díjazott, Kádasné Öreg Julianna, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ igazgatója.
Idén Gyula városa adott otthont azünnepélyes díjátadónak. A műsor keretében az “Év sportolója” szavazáson, férfi kategóriában 2. helyezést ért el Fekécs Szilárd békési súlyemelő.
Békés Város Önkormányzata és a Békési Öregdiákok Egyesülete tisztelettel meghívja 2022. október 15-én 10 órára az Erzsébet Ligetbe Kecskeméti Gábor szobrának leleplezésére.
Az új óvoda a Református óvodaépítés programban keretében épülhetett meg, több mint félmilliárdos költségvetésből 917 négyzetméteren, az eddigi Jantyik utcai épülethez képest 10 fővel bővítve, összesen 100 fő befogadóképességgel.
2015-től kezdődően a Békés Megyei Önkormányzat a Gyulai Pálinkafesztivállal összefogva minden esztendőben kiválasztotta Békés megye legjobb kereskedelmi főzdében készült pálinkáját.
Péntek délután átadták a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) békési szervezete által alapított és a helyi önkormányzat által is támogatott Sursum Corda (Emeljük fel szívünket) elnevezésű díjakat a római katolikus plébánia közösségi termében. Szentháromság Plébánia TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01442 pályázati forrásból megvalósuló "Békési Polgári Esték" előadása, melynek keretében irodalmi kávéházba invitálnak minden kedves vendéget. Az est folyamán a Sursum Corda díjak átadására is sor került
A „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” Díj elismerésben olyan Magyarországon élő, vagy működő elismert nemzetiséghez tartozò személyek, szervezetek részesülhetnek, akik/amelyek kiemelkedő tevékenységet végeznek a Magyarországon élő nemzetiségek körében az anyanyelvi kulturális örökség megtartásáért, fejlesztéséért, s tevékenységükkel hozzájárulnak a Kárpát-medence népeinek együttéléséhez (például: a kulturális közéletben, a közművelődésben, a nemzetiségi médiában, a nem hivatásos művészetekben, illetve a nemzetiségi kultúra támogatása terén).
Szentháromság Plébánia TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01442 pályázati forrásból megvalósuló "Békési Polgári Esték" előadása, melynek keretében irodalmi kávéházba invitálnak minden kedves vendéget. Az est folyamán a Sursum Corda díjak átadására is sor kerül.
A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 2022-ben Liptákné Szabó Zsófiát, Őriné Apáti Annát és Vári Lászlót részesítette az egyesület által alapított Nefelejcs Díjban.
Az ünnepélyes átadón részt vett Dankó Béla országgyűlési képviselő, Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Kálmán Tibor polgármester és dr. Szabó László hivatalvezető.
A korábbi évek hagyományaitól eltérően - az egészségügyi veszélyhelyzetre tekintettel - a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi ülésén adták át a kamarai díjakat, december 15-én, a kamara békéscsabai székházában.
Közel 800 millió forintból újult meg a 4401. jelű, Szarvas-Szentes összekötő út 4460 méter hosszú szakasza, a város táblától az M44-es útig – jelentette be a helyszínen Dankó Béla országgyűlési képviselő, Babák Mihály, Szarvas polgármestere és Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója kedden délelőtt.