Új kolbászkirálya van a fesztiválnak


– Több, mint száz versenydarabból választotta ki csütörtökön a szakmai és a médiazsűri a legjobb kolbászokat a Csabai Rendezvénypajtában, a korona október 20-án kerül a király fejére.

Először nevezett a Csabai Kolbászfesztivál Nemzetközi Szárazkolbászversenyére Such Zoltán András, és máris siker koronázta portékáját. A pontozók több, mint 100 versenydarab közül az általa leadott kulárés vastagot találták a legjobbnak csütörtökön, a Csabai Rendezvénypajtában lebonyolított bírálaton.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, a zsűri elnöke vezényelte le a pontozást, a bírálók a külső megjelenésre (szín, forma), a metszéslapra, a termék állományára 10-10, az ízre 20 pontot adhattak. A döntőben a csoportok legjobbnak ítélt termékeiből kettő-kettő jutott, és ott ezt a nyolc kolbászt külön pontozták. Ennek alapján Such Zoltán András győzött, az újkígyósi Pallérné Baukó Mónika lett a második és a mezőberényi Balázs Mihály Tamás végzett a harmadik helyen. A különdíjasok: Balázs Tímea, Juhász Ádám, ifj. Juhász Ádám, Péli István és Ancsin János.

– Szinte laborként funkcionált a Rendezvénypajta, annyira tüzetesen vizsgáltak meg minden kolbászt a pontozók – ecsetelte Prohászka Béla. – Először egészben nézték meg a kolbászt, ahogy a boltokban, piacokon látják a vásárlók. A megvágása után nyílt meg a termék, látszott a hús és a szalonna aránya, a fűszerek összedolgozása. A kóstolásnál számított a termék karakteres íze, ugyanakkor a jó kolbásznak kerek az ízvilága, tehát egyik fűszer sincs túlsúlyban.

Such Zoltán András kertészmérnök, növényorvos, és a Hidasháti Zrt. vetőmagüzemének vezetője.

 –Több helyen olvastam, hogy nevezni lehet a szárazkolbászversenyre, és egy szép reggelen arra ébredtem: miért ne? – mesélte. – Szerencsére találtam a kamrában még három-négy szál vastagot, az egyikkel beneveztem. Kíváncsi voltam, mire értékeli a zsűri a portékát, de ilyen sikerre legmerészebb álmomban sem gondoltam. El sem hittem, hogy én nyertem, amikor hívtak.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!