A felújított templom megáldása


A katolikus templom mintegy 20 évvel ezelőtti felújítása után a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021. évben elnyert támogatása, valamint Pősze László kivitelező munkája révén a templomkülső az idei évben ismét megújulhatott, ezzel nagymértékben hozzájárulva a városkép szépítéséhez - Dr. Esiobu A. Ágoston plébános beszámolója a Békés Mátrixon.

A templomot október 30-án őexcellenciája Dr. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi egyházmegye püspöke áldotta meg. Erre az alkalomra nagy lelkesedéssel készültek a hívek, akik imáikkal és egyéb támogatásaikkal az elejétől a végéig kísérték a munkálatokat. A 9 órakor kezdődő püspöki szentmise alkalmára zsúfolásig megtelt a templomunk. Békés város vezetősége (Kálmán Tibor polgármester, a jegyzőasszony, az aljegyző, az önkormányzat képviselői), illetve a város egyéb intézményeinek vezetői mellett jelen voltak a GFE Technikum és Szakképző Iskola vezetősége és pedagógusai, a város lakói felekezettől függetlenül, a békési családok rokonai távolról és közelről, a békési Szentháromság Plébániához tartozó települések hívei (Bélmegyer, Okány, Tarhos, Vésztő), Kürti Sándor, tarhosi polgármester és Szilágyi Anikó alpolgármester, az idei tanévtől egyházmegyei fenntartású tarhosi általános iskola pedagógusai, diákjai és szüleik, illetőleg a média jeles képviselői.

Püspök úr a beszédében a bizalom erényének fontosságát hangsúlyozta, majd együttműködésre buzdította a híveket példaként állítva a templom felújításának munkálatait. Ezúton is köszönetemet fejezem ki a Püspök úrnak, hogy ezt a felemelő ünnepséget választotta arra, hogy a békési szolgálatom alatt először látogatta meg a város híveit.

A szentmise után az anonimitását kérő adományozó, valamint az önkormányzat és a plébánia együttműködése révén a „meg nem született és a korán elhalt gyermekek” emlékére felállított emlékmű püspöki megáldása következett. Molnár Linda tarhosi tanuló versmondása után az emlékműnél beszédet mondott Békés város polgármestere, Kálmán Tibor, valamint Pálmai Tamás háziorvos.

A „meg nem születettek” emlékezetének mozgalma a latin-amerikai nemzetek körében indult meg. Az emléknapot március 25-ére tűzték ki, az angyali üdvözlet napjára, amikor az angyal hírül adta Máriának Jézus fogantatását és születését. Argentínában például 1988 decemberében az ortodox és a keresztény egyházak képviselői, valamint zsidó és muszlim vallási vezetők jelenlétében hirdették ki az emléknap bevezetését. Az esemény fontosságát mutatja, hogy a pápa is üzenetet küldött erre az alkalomra.

Magyarországon is számos helyen (Abasár, Bordány, Budapest, Cegléd, Dusnok, Gyömrő, Győr, Heves, Kaposvár, Kolontár, Lajosmizse, Máriabesnyő, Mohács, Nagytarcsa, Nyíregyháza, Pomáz, Sárbogár, Székesfehérvár, Tapolca, Vácrátót) állítottak már emlékművet a megfogant, de meg nem született életek emlékére.

Mostantól Békés is azon városok sorát gazdagítja, ahol kijelölt helye van a meg nem született, illetve a korán elhalt életek emlékezetének. Ezen a helyen leróhatják a kegyeletüket azok a családok, akiknél valamilyen oknál fogva nem született meg vagy korán elhalt a megfogant élet. Ennek az emlékműnek a felállítása ugyanakkor túl is mutat az emlékállításon, egyúttal buzdításként is szolgál a város és ekképpen Magyarország lakói számára, hogy minél többen merjenek gyermeket vállalni még akkor is, ha váratlanul vagy más terveik ellenére fogant meg.

Az ünnepség állófogadással zárult, amelyen minden jelenlévő részt vehetett a plébánia közösségi termében, ahonnan örömtelt lélekkel tértek haza otthonaikba. Végezetül az ünnepségen mondott szavaimat ismételve köszönetem fejezem ki minden jelenlévőnek, különösképpen a híveknek az együttműködésükért és mindenért, amit azért tettek, hogy a következő 20 évben a város egyik éke lehessen a felújított templomunk, ahol minden betérő lelki otthont talál.

 

Dr. Esiobu A. Ágoston

plébános

Tételek: 21 - 40 / 49 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!