A békési lelkész-költő kapta a Békési Cigányságért díjat


Ebben az évben a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának (MPE OCM) központja, a békési Verseny utcai székház adott otthon a Békési Cigányságért Díj átadásának.

Kovács Gusztáv, a Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ünnepi beszédében elmondta: „A Békési Cigányságért Díjat idén harmadik éve adjuk át. Mind 2020-ban, mint 2021-ben olyan személyek kapták, akik sokat tettek népünk felemelkedéséért, társadalmi elfogadásáért. Örömmel mondhatom, hogy Surman László úr személyében egy olyan ember munkásságát ismerjük el, aki büszke a hitére és a származására, a békési mivoltára. Hiszünk abban, hogy a cigányság jövője elsősorban a hiteles cigány származású közéleti személyek kezében van. Ezért is mutatjuk fel őket példaképként a társadalom számára egy-egy ilyen díjátadón.”

A kitüntetett Surman László életútját  Fábián Tamás lelkész ismertette. A lelkész 1973-ban született Békésen, az általános iskolát itt, a középiskolát Békéscsabán végezte. 1994-ben kezdett el versírással foglalkozni, azóta több verses kötete is megjelent. 2002-ben mandátumot szerzett a békési roma nemzetiségi önkormányzatban, de tagja volt egy ideig a megyei nemzetiségi önkormányzatnak is. 2015-ben a Pünkösdi Teológiai Főiskolán BA teológus-lelkész diplomát szerzett, de azóta mesterszakos tanulmányokat is kezdett. 2016-ben a Békés Megyei Önkormányzat nemzetiségi díjjal ismerte el a munkásságát. 2016-től felszentelt lelkész, az eleki pünkösdi gyülekezetet pásztorolja. Két felsőoktatási intézményben is vendégoktató, a roma integráció elkötelezett harcosa, az OCM missziós igazgatója.

A kitüntetettet köszöntötte Kálmán Tibor, Békés város polgármestere, valamint Mucsi András megyei és városi képviselő is.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!