Idei utolsó ülését tartotta Békés Város Képviselő Testülete


A legfontosabb döntésekről Kálmán Tibor polgármester tájékoztatott.

- Elfogadták azt az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet, melynek célja, hogy a következő évi költségvetés elfogadásáig szoros szabályozás szerint működjön a város.

 

- Tartozás nélkül kezdi az évet a város.

 

- Beszámolt munkájáról az orvosi ügyeletet működtető Alföld Ambulance Kft., akik a következő esztendőben is ellátják majd ezt a feladatot. Mint elhangzott, a hívásokat rögzítik, így bármilyen gond esetén azok visszakereshetőek.

 

- Nem emelkednek a helyi adók és a piac árusítás díjtételei.

 

- Az Újvárosi Óvoda- ismertebb nevén a Csabai utcai óvoda épületét kapják meg a civil egyesületek, kisebb belső átalakítások után egy energiatakarékos, felújított székházban folytathatják munkájukat.

 

- Áttekintésre került a vízkár elleni elhárítási terv is és áttekintették az integrált településfejlesztési stratégia és az esélyegyenlőségi program elemeit is.

 

- Nem kerül sor a közvilágítási kapacitás csökkentésére, a korábbi ülésen meghozott energiatakarékossági döntések jól működnek, az intézmények és önkormányzati vállalkozások fegyelmezetten betartják a szabályokat.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!