Gospel kórus a Békési Advent aranyvasárnapján


Hamarosan elérkezünk a negyedik adventi vasárnaphoz a Békési Advent programsorozatában, ami a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének békési csoportja közreműködésével valósul meg.

A délelőtt 10.30 órakor kezdődő aranyvasárnapon köszöntőt mond Dr. Pálmai Tamás, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési csoportjának tagja, majd Dr. Esiobu Anayo Augustus római katolikus plébános adventi gondolatait hallgathatjuk meg.

Ünnepi műsort A Lumen Christi Gospel Kórus a “fekete gospel zene” hazai képviselői adnak, akik dalaikat saját ötleteikkel gazdagítják, színesítik, így formálják a maguk képére.

A Kórus előadásában többek között az Apácashow I-II című filmek betétdalai, illetve tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából.

A Lumen Christi Gospel Kórus számos alkalommal szerepelt nemzetközi kórusversenyen. 2015 júliusában, Magdeburgban az Európai Kórusversenyen a bajnokok versenyében gospel/spirituale kategóriában ezüstérmet nyert, 2017 áprilisában pedig a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany I. diplomát szerzett. 2019 áprilisában a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany II. fokozatú diplomával megnyerte a gospel/pop/modern kategóriát.

A Kórus 2019. június elején New York-ban, a Carnegie Hallban lépett fel, meghívás kapott arra, hogy egy nagy nemzetközi kórus részeként Robert Ray Gospel Miséjének 40. éves jubileumi előadásán szerepeljen.

A világ egyik legnagyobb kórus versenyét, a Kórus Olimpiát 2021. október 30. és november 4. között Belgiumban rendezték meg. A Lumen Christi Gospel Kórus a verseny egyedüli magyar résztvevőjeként a Gospel/Spiritualé kategóriában indult és a bajnokok versenyében ezüstérmet szerzett.

Töltsük együtt az advent negyedik vasárnapján. Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!