Az ELTE szervezett országos történelmi versenyt a Szegediben


December 7-én tanulmányi versenyre gyülekeztek a diákok a Szegedi felső tagozatán. A tanulmányi verseny szervezője és hirdetője a szombathelyi ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ.

A versenykiírás szerint a 7-8. évfolyamos tanulók XXX. országos történelem versenyének célja, hogy a tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson egyes történelmi korszakokban való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére. Ezek közül is kiemelt szerepet szán a források, a szaknyelv helyes használatának, a térben és időben való tájékozódás képességeinek, a problémamegoldó és kritikai gondolkodás kialakításának. A verseny különösen fontos feladatának tekinti a nemzeti és európai identitástudat elmélyítésének segítését. Mindehhez figyelembe veszi a tanulók életkori sajátosságait.

A Szegedi felső tagozatán működő történelem tehetségműhely tagjai jelentkeztek a versenyre, amelynek első fordulójára került sor szerda délután.

A verseny témája, ismeretanyaga:
Magyarország története 1301-1700, egyetemes történelem 1490-1750, valamint az 1301 és
1490 közötti – a magyar történelemhez kapcsolódó, a megadott forrásokban megtalálható –
egyetemes történelmi ismeretek.

A változatos, színes feladatok megoldására 90 perce volt a diákoknak, akik igyekeztek ki is használni a rendelkezésre álló időt.

A verseny eredménye:

  • helyezett Bíró György (8.e)
  • helyezett Kelemen Csaba (8.e)
  • helyezett Fölker Zaránd (8.e)

Nemcsak a dobogós helyezetteknek jár a dicséret, minden versenyző szépen helyt állt a tanulmányi versenyen.

Ketten, Bíró György és Kelemen Csaba, jutottak tovább a következő fordulóba, amely januárban lesz.

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!