Nagy öröm, hogy az 5-6. évfolyamon közel 30 jelentkező volt, akik felkészülten, lelkesen érkeztek a vetélkedésre. A 7-8. évfolyamon 10 versenyző mérte össze tudását, ahol szintén színvonalas produkciókat hallhatott a zsűri.
A zsűriben az iskola magyartanárain kívül Molnár Máté vezető lelkész és Kicska László intézményi lelkész vettek részt. Mindkét korosztályban kiemelte értékelésében a zsűri a gyerekek bátor fellépését, felkészültségét, a jó szövegválasztást.
Az elmúlt években a COVID- járvány miatt kevesebb verseny megrendezésére volt lehetőség. Most végre személyes jelenléttel, korlátozás nélkül szerepelhettek tanulóink, akik közül 3-3 tanuló képviselheti a Szegedi Kis István Református Iskolát a városi megmérettetésen.
Évzáró sportnap a Refi felsőben |
Tanévet zártak a Szegedi pedagógusai |
Tanévzáró a Szegediben |
Gyereknap a Refi felsőben |
Házi bajnokság a Refi felsőben |