Polgár Zoltán alpolgármester ünnepi köszöntője


Köszöntő!

Bizalom: A szilveszter számomra a bizakodás szinonimája is egyben. Az óévbúcsúztató, újévköszöntő ünnep nemcsak visszapillantás a mögöttünk hagyott napokra, hanem előretekintés a jövőbe, az elkövetkező időszakra is. A jövő fürkészése, cselekedeteink következményeinek mérlegelése alapvető és magától értetődő számunkra. Bele sem gondolunk, hogy ez kizárólag az emberi elme sajátja. Bár más fajok tudatát sem ismerhetjük teljesen, de egyes vélemények szerint a beszéd mellett ez a képesség emelt ki bennünket az állatvilágból. Ez a jövőkeresés a tapasztalat, a szokások, a bizakodás és a hit kényes egyensúlyára épül, és talán létünk értelmét is ez határozza meg. Bízzunk benne, sőt higgyük is el, hogy boldog, sikerekkel teli szakasz következik az életünkben.

Útkeresés: Életünket és világunkat utak hálózzák be a szó fizikai és átvitt értelmében. Kereszteződnek, kapcsolódnak, egybefonódnak és szétválnak. Ez is az élet rendje. A megtett úton ugyan nem változtathatunk már, de visszatekintve rá elemezhetjük és értékelhetjük. Sőt így is kell tennünk. A boldog és szomorú, könnyű és nehéz pillanatok mind-mind segíthetik az útkeresést, ami meghatározza a következő lépések irányát. Kívánom, hogy fogadalmakkal vagy anélkül, de mindenki találjon rá a biztonságos, célravezető folytatásra.

Életöröm: Most azonban megállhattunk, pihenhettünk egy picit. A karácsony napjai a szeretetről, a családról szóltak. Kicsit csendesebben, ugyanakkor szívet, lelket melengetően. A szilveszter lehet a barátoké, lehet hangos és lehet felszabadult. Ebben a pár napban hatványozottan érezhetjük át azokat a pozitív élményeket, amelyekre a szürke és dolgos hétköznapokban is szükségünk van. Ez az életigenlés, életöröm segíthet át a nehézségeken, megpróbáltatásokon.

Köszönet: Céljaim eléréséhez, elképzeléseim megvalósításához rengeteg segítséget és biztatást kaptam és kapok. Sikereink közösek. Ugyanakkor a megpróbáltatásokból, nehézségekből is együtt vesszük ki a részünket. A köszönet, a hála szintén alapvető érték. Merjük kimondani, merjük megfogalmazni a jókívánságokhoz hasonlóan. Nyugodtan tegyük, hiszen ezt nem magunktól vesszük el, nem leszünk szegényebbek, hanem inkább még gazdagodhatunk tőle.

 

Végül engedjék meg, hogy a fenti szavaim fényében - talán egy kicsit más jelentéssel is felruházva - összefoglalásként had írjak csak ennyit: BÚÉK!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


köszöntő újév