VIII. STYLUS Szépírási Verseny - Első helyen a Szegedi diákjai!


A vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola 8. alkalommal hirdette meg a Stylus Szépírási Versenyt, amelyre határon túli iskolák jelentkezését is várták. Az elődöntőre több mint 30 református iskola jelentkezett a Kárpát- medencéből. - Balog Vilmos beszámolója.

A jelentkezők között volt a Szegedi is. Nagy érdeklődés jellemezte a felső tagozaton a szépírás versenyt. Főleg az 5-6. évfolyam versenyén volt sok résztvevőnk. A vésztői iskola névadójáról, Kis Bálintról szóló szöveg másolása volt a versenyfeladat, amelyet a zsűri a megadott szempontok szerint értékelt (pl.: a szöveg összképe, a betűk egyenletessége, a szöveg elhelyezése, helyesírási hibák, tévesztések).

Minden évfolyamban várta a rendező iskola az első helyezett tanulók pályamunkáját, amelyeket aztán a vésztői szakmai zsűri rangsorolt. Ennek eredményeként állt össze az országos döntő résztvevőinek névsora. A Szegedit Patkás Barbara 5.c osztályos tanuló képviselheti (tanára: Turi Enikő) a február 24-én Vésztőn megrendezésre kerülő versenyen.

Az elődöntő eredménye:

5. évfolyam

1. Patkás Barbara

2. Szabó Hanna

3. Füredi Fanni

6. évfolyam

1. Varga Dóra

2. Korcsok Csenge

3. Balázs Noémi

7. évfolyam

1. Fekete Mercédesz

2. Bányai Nóra Lili

3. Szilágyi Nóra

8. évfolyam

1. Palotás Luca

2. Pap Dóra

3. Somlyai Hanna


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!