Évértékelés – tisztújítás


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Battonya
Tisztújítással egybekötött évértékelő Közgyűlést tartott a Battonyai Polgárőr Egyesület.

Oláh György, az egyesület elnöke köszöntője után egy perces néma főhajtással emlékeztek az elhunyt polgárőrtársakra.

A közgyűlés levezető elnöke köszöntött a megjelent vendégeket:

Gyarmati Sándort, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnökét, Szepesi Sándor r.alezredest, a Battonya Határrendészeti Kirendeltség vezetőjét, Nagy Lajos r. alezredest, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vezetőjét, Dancsó Gábor r. alezredest, akik jelenlétükkel megtisztelték a közgyűlést.

A jegyzőkönyvvezető és a két hitelesítő megválasztása után elfogadták a napirendi pontokat.

Az elnöki és gazdaságvezetői beszámolók után ismertetve lett a 2023. évi munka- és gazdasági tervezet. A Felügyelő Bizottság elnöke elfogadásra javasolta a beszámolókat és a következő szavakkal zárta a beszámolóját:

- Sajnos voltak problémáink, amiket nem tudtunk kezelni. Nem kaptuk meg azokat az információkat, hogy hogyan kell egyes nyomtatványokat vezetni, kitölteni. Semmilyen tájékoztatást, segítséget nem kaptunk.

Az elhangzott kijelentésre Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke reflektált:

- Kategorikusan, vissza utasítom, minden nemű olyan dolgot, hogy a megyei szövetség nem ad segítséget. Csak annak lehet segítséget adni, aki a segítséget elfogadja. A múlt héten a megyei szövetség oktatást tartott a polgárőr egyesületek vezetői részére az említett témakörben. Battonyát nem képviselte senki. Miért?.... Bármilyen problémával nyugodtan forduljanak a megyei szövetséghez.

A közgyűlés elfogadta az elnöki,- gazdaságvezetői és a FEB beszámolókat, valamint a 2023. évi munka –és gazdálkodási tervezetett.

Rövid szünet után tisztségviselők választásával folytatódott a közgyűlés.

A Jelölő Bizottság elnöke ismertette a jelöltek névsorát, majd nyílt szavazással megválasztották a Battonyai Polgárőr Egyesület tisztségviselőit. A tagság újabb öt évre Oláh Györgynek, a régi-új elnöknek szavazott bizalmat. Elsőként Gyarmati Sándor gratulált a megválasztott elnöknek. Oláh György a megválasztott tisztségviselők nevében megköszönte a tagság bizalmát és ígéretet tett a megkezdett munka töretlen folytatására.

Szepesi Sándor a Battonya Határrendészeti Kirendeltség vezetője megköszönte a felértékelődött önzetlen polgárőri tevékenységet, melyet a battonyai polgárőrök végeztek az elmúlt évben. A migráció igen megemelkedett Battonya térségében. Hatékonyabb polgárőri tevékenységre hívta fel a figyelmet. Elköszönt a polgárőröktől, hiszen a hóvégéig lesz itt, mint a Battonyai Határrendészeti Kirendeltség vezetője – le telt a mandátuma. Sok sikert kívánt az elkövetkező időszakra. Kettő polgárőrnek elismerő Oklevelet adott át, kiemelkedő polgárőri tevékenységükért.

Nagy Lajos r. alezredes, Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vezetője megköszönte a rendőrségnek 2022. évben nyújtott segítséget. 2023. évben a megújult vezetéssel egy nagyon jó közbiztonságot kell teremteni Battonyán, ehhez a polgárőri tevékenységükhöz sok sikert kívánt.

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke gratulált a megválasztott tisztségviselőknek, elmondta a BMPSZ minden nemű segítséget megad. Szakmai munka elismerésre méltó, elismerés azért is, ahogyan azt a nem kívánatos eseményt kezelték és megoldották. Azt fogja tolmácsolni az országos vezetés és Dr. Túrós András elnök úr felé:  ”Battonyán most már minden rendben van.”  Sok sikert és jó munkát kívánt.

 

 

Tételek: 1 - 20 / 59 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!