Budapesten rendezték meg a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciát


A budapesti fasori evangélikus templom adott otthont a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciának május 13-án. Az idei konferenciai a Boldogok, akik békét teremtenek címet kapta.

Baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református felekezetekből érkező résztvevőkkel telt meg május 13-án a fasori evangélikus templom épülete a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciára. A program kiemelt szervezője a békési székhelyű, Cigány Módszertani és Kutató Központ volt. A Remény Hangja nevű dicsőítő zenekar jelenlegi formájában első alkalommal lépett közönség elé, de egész napos szolgálatuk maradandó emléket hagyott a jelenlévőkben. A több száz résztvevőt elsőként Bakay Péter lelkipásztor, az evangélikus cigánymisszió vezetője, majd őt követően a házigazda Budapest – Fasori Evangélikus Egyházközség nevében Aradi György parókus lelkész köszöntötte.

Az idei eseményen jelen volt Balog Zoltán református püspök, aki kiemelte a Biblia különleges szerepét a protestáns hívek életében. A Szentlélek erejéről is beszélt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, aki mint mondta minden olyan eseményen szívesen vesz részt, ahol a cigányság felemelkedéséről van szó. Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos véleménye szerint a világban jelenleg nem csupán fizikai, hanem egyfajta szellemi háború is zajlik, amelyben megkérdőjeleződnek a keresztény alapértékek.

„Az alapértékek megvédése és gyakorlása minden egyes nap, minden pillanatban szükséges. A magyarországi cigányságságnak a kereszténységünk megtartásában elengedhetetlen szerepe van ” – derült ki a kormánybiztos beszédéből.

Az ünnepi igehirdetést Sztojka Szabina, református lelkipásztor tartotta, aki a krisztusi béke megtapasztalásának jelentőségét hangsúlyozta. Az esemény második felében Durkó Albert, a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője beszélt az egységben rejlő erőről, és arról az ébredésről, amelyet Isten a cigányság körében tervez.

Gyógyulásokról, életváltozásokról, gyökeresen megváltozott emberi sorsokról szóltak azok a történetek, amelyeket a délutáni bizonyságtevők osztottak meg a jelenlévőkkel. A hagyományokhoz híven a következő cigánymissziós konferenciára egy év múlva kerül sor.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


konferencia