Pál Bence Sándor: Közösséget építünk!


A békési diákparlament frissen megválasztott elnök-helyettese tele van tervekkel és a megvalósításba máris belekezdett.

Békés Mátrix: Fejest ugrottál a közéletbe, diákparlament elnök-helyettes lettél – mi vagy ki inspirált az indulásra, hogy a diákok közügyeivel is foglalkozz?

Pál Bence Sándor: Így van, nagy fejest, de úgy gondolom, hogy jól sikerült. Amikor megtudtam, hogy az iskolám engem jelölt Diákparlament elnöknek, nagyon örültem, mert azt gondoltam, hogy végre több lehetőségem lesz még többet tenni Békés városért, de legfőképpen a diákokért és az őket érintő ügyekért. Végül „csak” elnökhelyettes lettem, amit így utólag már nem is bánok, hiszen így is pont annyi lehetőségem van elérni a céljaimat, mintha másképp alakult volna. Összegezve, minden téren próbálok tenni a diákokért, a városért.

B.M.: Középiskolás vagy, melyik intézményben tanulsz és milyen terveid vannak a jövőben?

P.B.S.: Már óvodás korom óta, azaz 13 éve járok a Szegedi Kis István Református Intézménybe. 6 évfolyamos gimnáziumi képzésben tanulok és 10. évfolyamos vagyok. Szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal vagy a természetben töltöm, de időnként fotózni is el szoktam menni. A kedvenc tantárgyaim az angol nyelv, a történelem és a földrajz. A jövőbeli terveim közé tartozik az, hogy Budapestre járhassak egyetemre, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, és az is, hogy aktívan részt vegyek a magyar közéletben.

B.M.: Szerinted mi most a fiatalok, a veled egykorúak vagy picit idősebbek legnagyobb gondja, miben látsz megoldást? Milyen elképzeléseket szeretnél megvalósítani, mint diákparlament elnök-helyettes?

P.B.S.: Elsődleges célom, hogy olyan programokat szervezzünk, ami feléleszti a diákéletet, valamint az is fontos, hogy Békés iskolái között egy közeli kapcsolat alakuljon ki, egyaránt a diákok és a vezetőségek között is.

A fiatalok és a diákok legnagyobb problémája szerintem az, hogy nehezen, vagy nem jól vezetjük le a tanulás folyamán és más tevékenységeink során megszerzett stresszt és feszültséget. Véleményem szerint a legfontosabb dolog az, hogy erre közösen találjunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek lehetőséget ad kikapcsolódni, hasonló korúakkal találkozni. Úgy gondolom, hogy a legjobb megoldás az lenne, hogy egy helyi, valamiben egyedi és nem szokványos szórakozóhelyet hoznánk létre, ahol nem utolsó sorban fel tudnánk építeni egy összetartó, segítő közösséget.

Mindenkitől várom az ötleteket, tegyük még jobbá Békés város diákéletét együtt! Email címem palbencesandor@gmail.com

B.M.:Hogyan látod Békést 20 év múlva?

P. B. S.: Szerintem Békés az elmúlt években sokat fejlődött minden téren, remélem ez a következő években is tovább folytatódik, ezért én is mindent meg fogok tenni, amit csak tudok.

Békés várost sok jó minőségű termőföld és szép tájak veszik körül, ezért úgy gondolom, hogy ezeket kéne minél hatékonyabban hasznosítani. Örülök a nemrég bejelentett ügyeknek, ilyen például az útburkolat-és járdafelújítás, Dánfok fejlesztése és a víztározók létrehozása a térségben. Szerintem ezek a fejlesztések is meghatározók lehetnek az elkövetkezendő években.

Egy biztos, sok minden múlik rajtunk fiatalokon, így arra kérem diáktársaimat, hogy mindenki járuljon hozzá ehhez a fejlődéshez a maga módján, én is így fogok tenni.

B.M.:Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a megvalósításhoz!

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!