JóPálya - Hamarosan indul a tábor


Az utolsó simításoknál tart a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara JóPálya - és a Tiéd?! pályaorientációs táborának előkészítése.

Jövő hét hétfőn kezdődik az első etap, majd július 3-tól jön a következő öt nap.

Az utolsó egyeztetést tartották a JóPálya tábor régi ,,lakói”, akik közül többen éppen a tábornak köszönhetően találták meg azt az utat, amit most bejárnak, illetve iskolát, amit kijárnak. Az egykori általános iskolások immár középiskolásként térnek vissza a JóPályába, ahol kortárs segítőként tevékenykednek majd.

-        Békéscsabán, a Liget Ifjúsági Térben pénteken tartották az utolsó felkészülésüket Zsótér Mária és Karácsony Zsolt mentálhigiénés szakemberek vezetésével a mentorok. Arra keresték a választ a fiatalok, hogy mit szeretnének elérni a hatodik-hetedik osztályos tanulókkal (a legtöbben jókedvet és hosszútávon összetartó csapatot szeretnének kovácsolni), illetve ki milyen játékkal készül a rájuk bízott órákban. Csapatjátékban, műveltségi vetélkedőben és szabadulószobában gondolkodnak – mondta Mészárosné Szabó Anna. A szakképzési osztályvezető hozzátette: a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott táborban egyrészt a szakképző iskolákat, másrészt a szakképzés területeit mutatja majd be a kamara, hogy segítsék a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a gondolkodásban.

A középiskolásokat azért vonta be a munkába a kamara, mert a korukból adódóan máshogy szólítják meg az általános iskolásokat. Ezen túl előnyük, hogy már ismerik a megyei intézményeket, másrészt tudják, hogyan kell felvételire készülni.

A JóPálya-tábor bázisa az elmúlt évekhez hasonlóan a Munkácsy Hotel lesz. A táborba több jelentkezőt nem tudnak fogadni.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!