1948-ban Magyarországon a kommunista párt vette át a politikai irányítást, és hivatalos „államvallássá” tette a marxizmus-leninizmust. Mivel az államszocializmus a teljes társadalomra igényt tartott, ebbe a képbe nem fértek bele az egyházi, mint vallási (teista) világnézetet képviselő képződmények. A kommunista hatalom erőteljes, ateista szellemű „felvilágosító” kampányt folytatott, amelynek lényege az volt, hogy Isten nem létezik, és ennek megfelelően az egyház léte is felesleges. A lakosság „meggyőzése” miatt volt szükség minden iskola állami kézbe adására. Rákosi Mátyás és a kommunista párt vezetése úgy számolt, hogy nagyjából húsz év alatt meg fog történni a lakosság teljes átnevelése, a templomok kiürülnek, az egyházak lassan elhalnak és megszűnnek.

Az őrségváltás 1948-49-ben részben végbement, de csak felsőbb szinten. A középszintű vezetők (esperesek, gondnokok) eltávolítása folyamatos volt. 1952-ben az egyházmegyéket átszervezték, azokat a politikai-közigazgatási megyékhez igazították, így több egyházmegye megszűnt, tehát a „nemkívánatos” vezetők tisztsége is semmivé lett. 1952. október 29-én megszüntették a Tiszáninneni Egyházkerületet, amelynek nagy része egyesült a Tiszántúli Református Egyházkerülettel („Tiszavidéki Református Egyházkerület”), egyetlen egyházmegye pedig Dunamellékhez „csatlakozott”. Enyedy Andor püspök és főgondnoka tisztsége is megszűnt ezzel.

Az egyházak megtörésének tehát fontos eszköze az iskolaállamosítás volt. 1948 elején az államhatalom képviselői több megbeszélést is folytattak református és evangélikus egyházi vezetőkkel, amelyeket értésükre adták, hogy a polgári demokrácia és a „népi demokrácia” (azaz a kommunista diktatúra) közötti harc eldőlt, és az új államhatalom igényt tart az iskolahálózatra is. Egy másik vonalon a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja megyei és helyi szervezetei is akcióba kezdtek, és különböző gyűléseken alulról jövő kezdeményezésnek álcázva követelték az egyházi iskolák államosítását. Májusban a kommunista párt megállapodás tervezetet adott át a református egyház vezetésének, amelyet a Zsinat június 14-15-én kénytelen volt elfogadni, június 16-án a Magyar Országgyűlés elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló, 1948. évi XXXIII. törvényt. A megállapodás és a törvény értelmében a református egyház (és természetesen a többi egyház, de erre nem térünk itt ki) összes iskolája minden felszereléssel, kollégiummal, ingatlanvagyonnal az állam tulajdonába megy át. Az államosítás alól kivételt képezett néhány középiskola, de az általános iskoláknál nem engedett az állam. Ekkoriban a református egyház fenntartásában négy teológiai intézet (ebből a debreceni az egyetem karaként), egy jogászakadémia, egy felsőkereskedelmi szakiskola, 3 tanítóképző, 1 tanítónőképző, 18 fiúgimnázium, 5 leánygimnázium, 14 polgári iskola, 3 gazdasági szakközépiskola, 1024 általános iskola és 2 óvoda működött.

A békési iskolát is érintette az államosítás. Az iskola számára 1945 után komoly problémát jelentett, hogy a központi kormányzat a nyolc évfolyamos általános iskolai képzés bevezetését rendelte el a háború után, felváltva az elemi iskolai rendszert. A békési református oktatásügy úgy nézett ki, hogy a négy éves elemi iskola elvégzése után a tehetséges diákok nyolc éves gimnáziumi képzést kaptak. Ezt kellett 8+4 éves képzésre átalakítani, de a református egyház zsinata védte a gimnáziumokat. A városi 3. Számú Általános Iskolát a református elemi és a gimnázium I-IV. évfolyamából (mai fogalmaink szerint 5-8. osztályok) kellett megszervezni. Problémát jelentett, hogy az új általános iskola egyáltalán nem fért el a mai zeneiskola épületében, és a szakos ellátást is a gimnázium tanári kara látta el. Így aztán a felsősök a gimnázium épületébe jártak (ez ma is így van). Az 1947/48-as tanévben a gimnáziumról leválasztották az I-IV. évfolyamokat, amelyek az újonnan szervezett általános iskolába integrálódtak. A református általános iskola igazgatója Polgár Lajos lett, aki később gimnáziumi igazgatóként folytatta karrierjét. A presbitérium 1947 novemberében kidolgozott egy szabályzatot, amely a következő tanévtől Békési Református Szegedi Kis István Kollégium néven működtette volna egy szervezetben a református általános iskolát és a gimnáziumot.

A református egyháznak abban az időben hatalmas intézményhálózata volt, amelyből a készülő oktatási intézményállamosítás után csak néhány gimnáziumot és teológiai oktatási intézményt tarthatott meg. Ebbe a keretbe viszont nem fért bele a békési gimnázium, amelyben abban a tanévben 214 gimnazista járt és 56 fő tett érettségi vizsgát. Az 1948. június 18-án az országgyűlés által elfogadott törvényjavaslat értelmében a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium állami iskola lett. Végh László igazgató még időben eszmélt, és az Ortutay Gyula kisgazdapárti vallás- és közoktatásügyi miniszterhez írt levelében határozottan kérte a Szegedi Kis István név meghagyását. Az indoklás: Szegedi Kis István a népért, a haladásért küzdő nagyszerű magyar volt, aki a XVI. században élt. A kiépülő diktatúrában pompásan ráérzett arra, hogy milyen „kulcsszavakkal” kell eredményt elérni. Így aztán a hivatalosan ateista államban négy évtizeden át egy református lelkész nevét viselte a négyszáz éves intézmény. Nem sok ilyen volt az országban… A levél szövege így hangzott: „A békési református egyház kérésére tisztelettel kérem, sziveskedjék a békési állami gimnázium részére a Szegedi Kis István név használatát engedélyezni. Engedélyezés esetén intézetünk neve: Békési Állami Szegedi Kis István Gimnázium lenne. Iskolánk annak idején mint ref. gimnázium – azon a címen kapott engedélyt a Szegedi Kis Istvánról való elnevezésre, hogy hiteles feljegyzések szerint Szegedi Kis István 1552-ben mint békési rektor a békési középfokú oktatás megindítójának tekinthető. Szegedi Kis István a legképzettebb magyar reformátor olyan tudományos minőséget jelentett, hogy irodalmi működését Róma is számontartotta. A demokrácia népi kultúrpolitikája bízvást fémjelezheti munkáját a békési gimnáziumban Szegedi Kis István nevével, aki a magyar nép kulturális emelkedéséért folytatott szolgálatával szimbólummá vált.”

Habár a hivatalos ideológia áthatotta az iskolát, a régi tanári kar a helyén maradt, így az iskola némán is hordozta korábbi, református szellemiségét. A fenntartóváltás nem söpri le a korábbi hagyományokat, így a gimnázium tanári kara a húsz évvel ezelőtti fenntartóváltás után is tovább dolgozott az iskolában, nagyszerű tanáregyéniséggel elősegítve az immáron ismét református oktatásügyet.

Mucsi András 

az intézmény történelemtanára