Molnár Máté beszéde a városvédő megemlékezésen

Tisztelt Emlékezők, Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a jeles alkalmon, amikor két nagy magyar államférfira emlékezünk: Széchenyi Istvánra és Kossuth Lajosra. Két különböző habitusú ember voltak, másként gondolkodtak, sokszor vitatkoztak egymással – mégis ugyanazt a célt tartották szemük előtt: a magyar nemzet felemelését, jövőjének építését.

A 19. század Európája a fejlődés, a polgári átalakulás korszaka volt. Nálunk ezt a reformkor hozta el, amelynek elindítója és szellemi vezére Széchenyi István volt. 1791-ben született Bécsben, előkelő család gyermekeként. Édesapja, Széchényi Ferenc a Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja Festetics Julianna, a híres Festetics család tagja volt. Széchenyi fiatalon katonáskodott, majd európai útjain – különösen Angliában – látta a modern világ fejlődését, és elhatározta, hogy hazáját is fel kell emelni.

1825-ben az országgyűlésen egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság, a mai Akadémia megalapítására. Nevéhez fűződik a lóverseny és a kaszinók meghonosítása, de mindenekelőtt a közlekedés, az infrastruktúra és a gazdaság fejlesztése: a gőzhajózás elindítása a Dunán, a Tisza szabályozása, a takarékpénztárak létrejötte, a Lánchíd megépítésének megszervezése. Nem véletlenül nevezzük őt „a legnagyobb magyarnak”.

Amikor 1860-ban elhunyt, Békés városa volt az első, amely közterületet nevezett el róla. A tény, hogy a békésiek rögtön így fejezték ki tiszteletüket, jelzi: itt mindig különös megbecsüléssel tekintettek Széchenyire. A tér, ahol most állunk, ennek a hagyománynak az élő jele.

Kossuth Lajos, a reformkor másik nagy alakja 1802-ben született Monokon. Családja nemesi eredetű volt, ő maga jogásznak tanult, majd ügyvédként dolgozott. Hamar bekapcsolódott a politikai életbe: az országgyűlések jegyzőjeként kezdte, majd a Pesti Hírlap szerkesztőjeként vált ismertté. Írásaival és szónoklataival lelkesítette a közvéleményt, és egyre inkább a szabadság és függetlenség ügyének szószólója lett.

1848-ban a forradalom és szabadságharc vezetőjeként az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke volt, Debrecenben a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésénél is ott állt. Bár a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült, és élete végéig száműzetésben élt, személye a magyar szabadság örök jelképévé vált. Halálát 1894-ben az egész ország gyászolta, temetésén százezrek vettek részt.

Békés városa róla is hamar emlékezett meg: halála után az egykori Földsánc utca kapta a Kossuth Lajos utca nevet, amelyet azóta is így ismerünk. Ez is mutatja, hogy a békésiek nem feledték a haza nagy fiait.

Széchenyi és Kossuth között sok vita volt. Széchenyi a lassabb, fokozatos reformokat támogatta, Kossuth a radikálisabb változásokat sürgette. Egyikük az arisztokraták vezetésével, másikuk a nép erejével képzelte el a jövőt. Mégis közös bennük, hogy életük végéig a nemzet ügyét tartották szemük előtt, és ezért munkálkodtak fáradhatatlanul.

A Szentírásban ezt olvassuk: „Egy a test, és egy a Lélek… egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek felett van, és mindenek által és mindenekben.” (Ef 4,4–6) – Ez emlékeztet bennünket arra, hogy különbözőségeink ellenére összetartozunk. Ahogyan Széchenyi és Kossuth más-más úton jártak, de egy hazáért küzdöttek, úgy nekünk is az a feladatunk, hogy összefogva, a közjóért munkálkodjunk.

Ma, amikor itt állunk szobraiknál, nemcsak emlékezünk, hanem erőt is meríthetünk példájukból. Hazaszeretetük, kitartásuk, áldozatvállalásuk ma is irányt mutat számunkra. Kívánom, hogy e példát adjuk tovább gyermekeinknek, és őrizzük meg itt, Békésen is Széchenyi és Kossuth emlékét.

Köszönöm a figyelmet!