Teltházas előadással zárt a Belencéres


Megjelent: 2023 Július 19. ( Szerda ) 14:33
Módosítva: 2023 Július 19. ( Szerda ) 17:43
Ezzel a sodró lendületű, nagy sikerű Néptánc Gálával nem is záródhatott volna méltóbban a XLVII. Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozata.

Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a Békés Városi Kulturális Központ színházterme, ami egyáltalán nem volt meglepő, hiszen ezen a napon került sor a XLVII. BÉTAZEN záró rendezvényére, a Belencéres Gálára, mely már a korábbi években is hasonló érdeklődésre tartott számot.

A Békés Megyei Príma Díjas és a Civilek a Városért Díjjal is kitüntetett Belencéres Néptáncegyüttes ez alkalommal sem okozott csalódást a nézőknek, akik a több mint két órás műsoridőben betekintést kaphattak a Kárpát-medence káprázatosan gazdag táncos örökségébe.

Kálmán Tibor, Békés város polgármesterének BÉTAZENT záró beszédét követően, az est folyamán színpadra lépett a Belencéres Néptáncegyüttes és annak utánpótlás csoportjai, a Szarkaláb együttes és az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület. A muzsikaszóról, a Talléros Együttes gondoskodott. A műsort szerkesztette Okányi Mihály, a Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

Az együttes tánckarvezetői, Simonné Csapó Magdolna és Földesi Márton. Az utánpótlás együttesek vezetői Mahovicsné Ladányi Anita és Földesi Márton néptáncpedagógusok.

 

Tételek: 81 - 100 / 442 (23 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!