XXI. Békés Vármegyei Családi Polgárőrnap


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés-Dánfok Üdülőközpont
Megjelent: 2023 Július 23. ( Vasárnap ) 15:25
Módosítva: 2023 Augusztus 10. ( Csütörtök ) 21:04
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Békés Vármegyei Családi Polgárőrnapot szombaton a Békés-Dánfoki Üdülőközpontban. A szervezet több száz tagjának részvételével megtartott eseményen a köszöntők megtartását követően számos elismerés talált gazdára, majd főzőversenyt tartottak.

Kálmán Tibor, Békés polgármestere megnyitó beszédében elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy méltó módon ünnepeljék meg a kiváló munkát végző polgárőröket, a polgárőrséget. Kiemelte, a szervezők a szívüket-lelküket beleadva készültek, hogy szombaton színvonalas programmal várják a résztvevőket.

– A rendezvény köszönetet is jelent a polgárőrök számára, hiszen a szervezet tagjai nagyon sokat tesznek a vármegyében, illetve a városban élőkért – emelte ki Kálmán Tibor.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, a Békés vármegyei polgárőrök jelentősen hozzájárulnak az országos polgárőregységhez.

– Emellett szervezetünk imázsát is jelentősen javítja a Békés vármegyei polgárőrség működése – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt Lakitelken tartották az Országos Polgárőrnapot, ahol az országgyűlés, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség több magas rangú vezetője is ott volt. Mint mondta, a Magyar Kormány megújítja az együttműködését a polgárőrséggel.

– Felemelő érzés, hogy szükség van ránk, hogy a kabinet, a rendőrség és a lakosság is számít ránk – fogalmazott. – Ahogy fejlődik a polgárőrség, ahogy telik az idő, ahogy egyre inkább belemélyedünk a közbiztonság védelmébe és a bűnmegelőzésbe, egyre inkább kialakul a polgárőr hivatástudat. Ez egy olyan erő és tartalék a magyar társadalomban, amelyre hosszú távon lehet számítani. 

Kiemelte, óriási dolog, hogy Magyarországon rend, béke és biztonság van.

– Ehhez a polgárőrség jelentősen hozzájárul, hiszen békét és biztonságot sugároz – hangsúlyozta. Szólt arról, hogy a közbiztonság három lábát, a rendőrség, az önkormányzati rendészet, valamint a kisegítő rendészetnek számító polgárőrség alkotja. Nagyon nagy értéknek nevezte, hogy a rendőrség ezt a harmadik lábat is elfogadta. Kitért arra, hogy 2022-ben a polgárőrség történetének legsikeresebb évét zárták.

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja elmondta, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a polgárőrség az újkori modern hazafiság egyik fontos megjelenési formája.

– Párját ritkító sikertörténet és valódi hungarikum, hiszen ilyen szervezetben, szervezettségben, ilyen széles körű tevékenységgel a világon sehol nem foglalkozik civil szervezet – emelte ki. – A polgárőrség elégedettségi mutatója 90 százalékos, százból kilencven ember nagyon jónak, kiválónak és hasznosnak ítéli meg a szervezet munkáját. Hangsúlyozta, a polgárőrség képes a megújulásra, az elmúlt években, a koronavírus-járvány alatt is tudta növelni a reagálóképességét, a határokon, a belterületeken és a külterületeken is.

– A polgárőrség ma már foglalkozik természet- és környezetvédelemmel, valamint ifjúságot is toboroz. Sőt, az állatvédelmi kérdések ugyancsak előtérbe kerültek – sorolta.

Kitért arra, hogy az elmúlt években megváltozott a biztonság fogalma. 

– A 21. század kihívásai közé tartozik a globális klímaváltozás, a terrorizmus, az illegális migráció, miközben a világban háborúk robbannak ki. Éppen ezért fontos, hogy a polgárőrség az ország határain belül betölti nagyon lényeges vállalásait – nyomatékosította. Felelevenítette, hogy 2019-ben az országban elsők között a Békés Megyei, illetve Vármegyei Kormányhivatal megállapodást írt alá a polgárőrséggel.

– Látjuk, hogy bármikor számíthatunk a szervezetre. A Covid alatt, ha kellett gyógyszert szállítottak, részt vettek a logisztikai tervezésben, és a mindennapokban ma is ott vannak a városokban, a falvakban, a tanyákon – hangsúlyozta.

Vörös Ferenc rendőr ezredes, Békés vármegye rendőrfőkapitánya elmondta, az országban az egyik legkevesebb bűncselekmény tavaly is Békés vármegyében történt, és a százezer lakosra jutó bűncselekmények száma is rendkívül alacsony volt.

– Azok az emberek, akik önkéntes jogkövetéssel támogatják a közbiztonságot, mind a partnereink, de azok az embereket, akik ezentúl egy szervezetbe tömörülve, a szabadidejüket nem kímélve, elhivatottan, magukra öltve a polgárőr egyenruhát, támogatják ezt a tevékenységet, stratégiai partnereink – fogalmazott. Kiemelte a polgárőrök bűnmegelőzési, határvédelmi és rendezvények biztosításában betöltött szerepét.

Az eseményen ismertették a Tusványoson tartózkodó Dankó Béla országgyűlési képviselő levelét, amelyben elismerését fejezte ki a polgárőröknek, később számos elismerés talál gazdára, majd főzőversenyt rendeztek tizennégy csapat részvételével.

Forrás:

Szöveg: Beol.hu / PappGábor

Fotók: Nátor János

Rendezvényt támogatta Békés Vármegye Önkormányzata.

 

 

 

 

A jutalmazottak névsora

A Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége elnöksége javaslatára dr. Túrós András, az OPSZ elnöke hosszú idő óta tartó kiemelkedő munkájának elismeréseként

Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetést adományozott Bagdi Sándornak, a Geszti Polgárőrség elnökének.

A Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozata kitüntetést adományozta Baráth Ferencnek, a Pusztaföldvár Hunor Polgárőr Egyesület tagjának.

Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozata kitüntetést adományozta Erdei Piroska úrhölgynek a Mezőgyáni Polgárőr Egyesület elnökének

A Békés Vármegyei Kormányhivatal nevében dr. Takács Árpád főispán elismerésben részesítette Mazán Attilát, Almáskamarás polgármesterét, az Almáskamarási Polgárőr Egyesület tagját

Kesjár Attilát, az Újkígyósi Polgárőr Egyesület elnökét

Korcsmáros Károlyt, a Csorvási Polgárőrség tagját.

Vörös Ferenc rendőr ezredes, Békés vármegye rendőrfőkapitánya elismerésben részesítette Mazán Csabát, az Újkígyósi Polgárőr Egyesület tagját

Balogh Lászlót, a Mezőhegyes Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagját

Fehér Jánost, a Békési Polgárőrség tagját

Tímár Józsefet a Polgárőrség Kötegyán elnökhelyettesét

Oláh Györgyöt, a Battonyai Polgárőr Egyesület elnökét.

A Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Kiss András tűzoltó dandártábornok emléklapot adományozott

Gyarmati Sándornak, a Békés Vármegyei Polgárőrség elnökének

Jansik Andrásnak, a Polgárőrség Kardos Egyesület tagjának

Zahorecz Gábornak, a Polgárőrség Kardos Egyesület tagjának.

A Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége elnökségének döntése alapján Gyarmati Sándor elnök többéves, eredményes együttműködő munkája elismeréséül emlékérem kitüntetésben részesítette

dr. Rákócziné Tripon Emesét, Kétegyháza polgármesterét

Brlás Jánost, Kardos polgármesterét,

Lantos Zoltánt, Kevermes polgármesterét

Kürti Sándort, Tarhos polgármesterét.

Kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége elnökségének döntése alapján többéves kiváló munkája elismeréseként emlékérmet és oklevelet adományoztak Molnár Jánosnak, az Örménykúti Polgárőrség elnökének

Suchné Tomka Juditnak, az Újkígyósi Polgárőr Egyesület tagjának

Such Mihálynak, az Újkígyósi Polgárőr Egyesület tagjának

Kovács Jánosnak, az Újkígyósi Polgárőr Egyesület tagjának

Zubereczné Kiss Veronikának, a Nagyszénási Polgárőr Egyesület tagjának

Kovács Istvánnak, a Mezőhegyes Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjának

Tollár Imrének, a Mezőhegyes Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjának

Szalkai Lászlónak, a Mezőhegyes Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjának.

A polgárőrség bűnmegelőzési és migráció elleni tevékenysége érdekében végzett kiváló munkája elismeréséül Kiváló polgárőr munkáért emlékérmet adott át Csorba Sándor, az OPSZ határvédelmi polgárőr tagozata elnöke

Gyarmati Sándornak, a Békés Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének

Turcsán Istvánnak, a Mezőhegyes Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnökének

Trájer Éva Hajnalkának, a Battonyai Polgárőr Egyesület tagjának.

A Magyar Posta Kelet-Magyarországi Területi Igazgatóság Biztonsági Osztályának vezetője több éve tartó sikeres együttműködés elismeréséül a Magyar Posta elismerésben részesítette

Csiki Sándort, a Veress Ferenc Polgárőr Egyesület elnökét és a Polgárőrség Magyarbánhegyes Polgárőr Egyesületet.

Számos települési elismerést is átadtak az eseményen, amit polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők nyújtottak át.

Főzőverseny eredménye:

  • helyezett: Csorvási Polgárőrség KHSZ.
  • helyezett: Újkígyósi Polgárőr Egyesület
  • helyezett: Csanádapácai Gábriel Polgárőr Egyesület

Különdíjat kapott: Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület

 

Tételek: 1 - 20 / 170 (9 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!