Idén is a gödör a Békési Advent helyszíne


A tavalyi évhez hasonlóan ismét a gödörben tervezi a város megrendezni a Békési Advent 2023 programot, miután a helyi keresztyén gyülekezetekkel egyeztettek a kérdésben.

Kálmán Tibor polgármester és Mucsi András képviselő szerdán délután a helyi gyülekezetek véleményét kérte ki az adventi rendezvényünkkel kapcsolatban, továbbá a Madzagfalvi Napok egyik programjáról is egyeztettek. A tárgyaláson a reformátusok, a katolikusok, a két pünkösdi hátterű közösség, az adventisták és a Hit Gyülekezete képviseltette magát.

A kérdés az volt, hogy mi a véleményük: a Gödör megfelelő helyszín-e és jó-e a vasárnap késő délutáni időpont, vagy pedig inkább térjünk vissza a főtérre és a délelőtti programra. A közösségek képviselői a délutáni időpont mellett foglaltak állást és szerintük a helyszín is jó, családias. A polgármester úrral azért kérdezték meg őket is, mivel elsősorban mégis csak keresztyén ünnepkörről van szó. Szó esett a tárgyaláson a Madzagfalvi Napokról is. A Békési Fiatalok Találkozóján a keresztyén ifjúsági közösségek lesznek a vendégek, ezzel kapcsolatosan is megbeszélték a teendőket. A programra nagy számú résztvevők várnak a keresztyén körökből is.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!