Természetvédelmi tábor Békés Vármegyében


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
Megjelent: 2023 Augusztus 13. ( Vasárnap ) 19:12
Módosítva: 2023 Szeptember 4. ( Hétfő ) 12:45
Gyerekek tisztították meg az Élővíz-csatorna és a Futó-pálya egyik szakaszát Békésen.

Az Országos Polgárőr Szövetség és az Agrárminisztérium támogatásával a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége egy hetes Természetvédelmi tábort rendezett gyerekeknek Békésen (2023. augusztus 7 - 11.). A táborozók számos hasznos tanácsban részesültek, de tettek is környezetünkért: összeszedték a hulladékot az Élővíz-csatorna és a Futó-pálya egyik szakaszán.

Az első napon Gyarmati Sándor, a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége (BVMPSZ) elnöke, Lipták István, a BVMPSZ felügyelő bizottság elnöke - egyben a természetvédelmi tábor vezetője – és Szabóné Nagy Erika tanárnő köszöntötte a fiatalokat. A megnyitót követően a bemutatkozás és ismerkedés következett, majd kézműves foglalkozás keretében Szabóné Nagy Erika tanárnő irányítása mellett különböző műalkotásokat készítettek kartonpapírból és babból. A nap második fele már szorgos munkával telt, hiszen a csapat az Élővíz-csatorna partjának egy részét megtisztította az illegálisan lerakott hulladéktól.

A második, keddi napon különleges élményt jelentett a sétahajózás a Kettős-Körösön, ahol a gyerekek megfigyelték a folyó csodálatos környezetét, a vadregényes tájat. Kézműves foglalkozások alkalmával kartonpapírból és műanyag kupakokból nagyon szép alkotásokat készítettek. Ebéd után Gyarmati Sándor, a BVMPSZ elnöke a tábor résztvevőinek rövid ismertette a Polgárőrség felépítését, tevékenységét. Nagyon részletesen - szemléltetve -bemutatta a parlagfűvet, ismertette az ellene való védekezési módokat. Ezután a megérdemelt fagylaltozás következett.

 A tábor harmadok napján a sport játszotta a főszerepet. A fiatalok ellátogattak a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolába, hogy a Coubertini szellemben - mi szerint nem a győzelem, a részvétel a fontos - részt vegyenek egy nekik szervezett csapatversenyen, melyet Takács János nyugalmazott testnevelőtanár – a Békési Polgárőrség támogatója – koordinált. Ebéd után kreatív foglalkozáson Csorba-Kohári Döníz óvodapedagógus irányításával pamutból polipot készítettek, ahol megmutatkozott a délelőtt kialakult csapatszellem, hiszen egymást segítették a műalkotások elkészítésében.

Gyerekek a tábor negyedik napján ellátogattak a Békéscsabai vasútállomásra, ahol Bajkai Zsolt, a MÁV balesetvizsgálója és Szász Tünde, a Békéscsabai vasútállomás szakmai mentora közreműködésével betekintést nyerhettek a MÁV működésben. Megtekintették a közlekedésvezénylő központot, megismerték a vasútállomáson való közlekedés alapvető szabályait. Mozdonybemutató és vasúti közlekedési TOTÓ színesítette a délelőtti programot. Ebéd után kézműves foglalkozás keretében nemzetiszínű szívet és Fű-fejbabát készítettek, majd muskátlit ültettek. Játékkal zárták a napot.

Játékkal kezdődött a tábor ötödik napja, majd a tábor egyik fontos céljaként a táborozók megtisztították a Futó-pálya egy szakaszát az elhagyott hulladékoktól. Számháború a szabadban pedig már csak a délelőtt megkoronázása volt. Rajzos filmtablót készítettek a táborban töltött legkedvesebb programokról. Ebéd után a jól megérdemelt fagylaltozás következett. Ezt követően a tábor zárásával, illetve értékelésével fejeződött be az eseménysorozat. Táborzárás alkalmával mindenki ajándékcsomagot kapott.

Hálás köszönet a programok levezetőinek, a kisegítőknek és főként a gyerekeknek a részvételért. Aktivitásuknak köszönhető, hogy fantasztikusan sikeres volt a tábor.

 

 

 

 

Tételek: 1 - 20 / 280 (14 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!