A Refi történelemtanára is írt a berényiek könyvébe


A napokban mutatták be Mezőberényben az Olvasókönyv mezőberényieknek című színes kiadványt, amelyet a Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület jegyez, szerkesztője Kisari Miklósné elnök.

A könyvben külön fejezet szól a református templomról, amelyet Bagita Attla, a református gimnázium történelem szakos tanára, a Mezőberényi Református Egyházközség főgondnoka írt. A tanulmányból kiderül, a mezőberényi szép templom a tipikus alföldi református templomtípushoz tartozik. Itt a templom előtt álló toronyhoz egyhajós templomtér kapcsolódik. Középen van a szószék és az úrasztala. Az írás a gyülekezet története mellett a helyben szolgáló lelkészek névsora is olvasható.

A könyvben értékes írások jelentek meg többek között a helyi építészeti stílusokról, a hely német és szlovák közösségről, a várost övező kertekről, a XX. századi kitelepítésekről is.

Az Olvasókönyv megjelentését a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkező mellett a települési, a vármegyei önkormányzat, a helyi és vármegyei német nemzetiségi önkormányzat, valamint számos magánszemély is támogatta. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!