Fizikai Nobel-díjat kapott Dr Krausz Ferenc kutató


A 2023. évi fizikai Nobel-díjat Krausz Ferenc, Pierre Agostini, és Anne L Huillier kapta az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 3-án.

Dr. Krausz Ferenc, a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (Center for Molecular Fingerprinting) ügyvezetője (továbbá, a Max-Planck Kvantumoptikai Kutatóintézet igazgatója, valamint a Ludwig-Maximilians-Universität München professzora) és munkatársai az ezredfordulón elsőként állítottak elő attoszekundumos fényimpulzusokat és tették lehetővé elektronok mozgásának közvetlen megfigyelését. Ezen mozgások alapvető jelentőségének köszönhetően létrejött egy új tudományág: az attoszekundumos fizika, amelynek legújabb alkalmazása betegségek korai kimutatására irányul.

 

A keddi bejelentés szerint az idei három fizikai Nobel-díjast kísérleteikért ismerik el, amelyek új eszközöket adtak az emberiség kezébe az atomokon és molekulákon belüli elektronok világának felfedezéséhez. Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L Huillier olyan rendkívül rövid fényimpulzusok létrehozásának módját mutatták be, amelyek segítségével mérni lehet azokat a gyors folyamatokat, amelyek során az elektronok mozognak vagy megváltozik energiájuk.

 

2019. évben a magyar kormány Dr. Krausz Ferenc vezetésével életre hívta a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központot, amely a díjazott módszer egészségügyi alkalmazásával kapcsolatos kutatás-fejlesztési projektet valósítja meg. A projekt célja, hogy az infravörös molekuláris ujjlenyomat a következő generációs molekuláris diagnosztika egyik sarokköve legyen, ezaltál új utat nyitva a lakosság egészségének átfogó vizsgálatára és a betegségek korai észlelésére.

 

 

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!