Őszmarasztaló a Reményhír Intézmény Epreskerti óvodájában


Gyermekek és pedagógusok egyaránt lelkesen, izgalommal telve készültek Őszmarasztaló hálaadó programjukra az Epreskerti Óvodában. Az első napon a szakemberek nyerhettek bepillantást az intézmény működésébe, másnap pedig a szülőket lepték meg műsorukkal az óvodások.

Az idei évtől mi is bázisintézményként folytathatjuk munkánkat, a szakmai programunkat ennek jegyében rendeztük meg” – emelte ki Dr. Nyáriné Ruzsa Tünde, az Epreskerti Óvoda vezetője. A szakmai nap keretein belül Durkóné Illés Bernadett igazgató mutatta be a Reményhír Intézmény működését a vármegye több településéről érkezett vendégeknek, akik részt vehettek egy komplex szakmai bemutató foglalkozáson, és a gyermekek által bemutatott őszi hálaadó programon is.  

„Kezdetektől fogva célunk, hogy hatni tudjunk a környezetünkre, jó gyakorlatként be tudjuk mutatni azokat az értékeket, amelyeket képviselünk. Ezzel a programmal is szeretnénk kifejezni hálánkat az Úrnak, mindazért a sok-sok áldásért, amit Tőle kaptunk az év folyamán” – tette hozzá az óvodavezető.

A gyermekek ezúttal is aktívan és lelkesen vették ki részüket az őszmarasztaló előkészületeiből, az alkalomra összeállított hagyományőrző és hitéleti műsorban való részvételből. Az ovisok produkcióját nem csupán a szakmai nap résztvevői láthatták, a másnapi közös program keretében ugyanis a szüleiket is megörvendeztették vele. 

Tételek: 41 - 50 / 50 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


őszmarasztaló