Tíz ösztöndíjasa van Békés városnak


A képviselő-testület döntése októberi döntése alapján tíz középiskolás diák kap évi 100 ezer forintos ösztöndíjat Békés városától.

Kálmán Tibor, Békés város polgármestere, valamint Mucsi András, az oktatással is foglalkozó Humán és Szociális Bizottság elnöke november 14-én adta át a városi önkormányzat által biztosított ösztöndíjról szóló ünnepélyes oklevelet a tíz érintett tanulónak. Az ünnepélyes eseményre a városháza kistermében került sor a diákok és szüleik jelenlétében.

Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Palatinus Pál, a református intézmény igazgatója is. Kálmán Tibor polgármester jelezte, hogy a képviselő-testület elé egy olyan javaslat kerül, amelynek értelmében jövő ősztől jelentősen nőne a tanulmányi ösztöndíj összege, hiszen már évek óta 100 ezer forint van elkülönítve fejenként erre a nemes célra.

A szakbizottság elnöke szerkesztőségünknek elmondta, hogy a város a legjobb befektetésnek a kiművelt emberfőket tartja. Az elmúlt évszázadokban is bőven volt példa a helyi diákság támogatására – mondta Mucsi András képviselő.

A tíz ösztöndíjas tanuló: Antóni Mirabella Angyalka, Csepregi Dániel, Kelemen Csaba Gergő, Köleséri Attila Martin, Lakatos Dzsenifer Petra, Lipcsei Richárd László, Molnár Mirabella, Sipaki Ildikó, Szekeres Julianna Ivett a Szegedi Kis István Református Gimnázium tanulói, valamint Fekete Hajnalka, a Gál Ferenc Egyetem békési intézményének diákja. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!