Békés vármegyei díjazott az Év Homlokzata 2023 pályázaton


November 16-án, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett jelentették be az Év Homlokzata 2023 pályázat nyerteseit. A díjátadó során a zsűri öt kategóriában hirdette ki a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő győzteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat. A Békés vármegyei pályázatok közül került ki az egyik különdíjas a díjátadón.

A Baumit idén tizenegyedik alkalommal írta ki az Év Homlokzata pályázatot családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás, valamint műemlék kategóriában. A kiemelkedően színvonalas pályaműveket november 16-án, a verseny lezárását követő díjátadó keretein belül ismerték el.

 

A Baumit ügyvezető igazgatói különdíj nyertese, valamint az egyes kategóriák legjobbjai egyenként egymillió forint díjazásban részesültek, a kategóriák további különdíjasait pedig oklevéllel jutalmazták. A zsűri az 5 kategórianyertesen túl, 12 Baumit különdíjat is kiosztott, valamint sor került a Baumit ügyvezető igazgatói különdíjasának és a szeptemberben megrendezésre került online közönségszavazás győztesének kihirdetésére is.

 

A Békés vármegyéből érkező pályázatok egyike is elismerést szerzett a rangos megmérettetésen: középület kategóriában különdíjat érdemelt a dévaványai Állattartó épületkomplexum. A Körös-Maros Nemzeti Park területén található épületegyüttes Füzes András építész tervei alapján, a Futizo Kft. kivitelezésében valósult meg.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!