Az év emberileg talán legszebb, legmeghittebb időszakát éljük. Azokat a napokat, amelyek elvezetnek Jézus születéséig, és a szeretet együtt, közösen megélt estéjéig. Közben ezek a hetek gyakran mégis mázsás súlyként nehezednek ránk, hiszen mindannyian szeretnénk, ha mindennel időben elkészülnénk, ha a szenteste és a karácsony a lehető legjobban sikerülne, ha az ételek a legkiválóbbak lennének, ha az ajándékok mindenkinek a legnagyobb meglepetést okoznák.
Az ünnep egyik legfontosabb üzenetét azonban éppen az odáig vezető út hordozza. Csak az advent, a várakozás, az önmagunk felé fordulás, az elcsendesedés adja meg a lehetőséget arra, hogy számot vessünk azzal, mit is jelent számunkra Jézus születése, az általa megtestesített feltétel nélküli szeretet, a nehezebb helyzetben élők segítése, a lehajtott fejek felemelése, a közösségben, a családdal eltöltött idő.
Ilyenkor gyakran bántja lelkünk „a nagy város durva zaja”, a rohanás, a később szinte értelmetlenné váló kapkodás és a vele járó feszültség.
Ezalatt az adventi koszorúkon lassan, hétről hétre kigyúlnak a gyertyák, a hit, a remény, az öröm és szeretet lángjai, amelyek együtt fejezik ki az ünnepvárás igazi üzenetét. A hitet a megváltásban, Jézus érkezésének reményét, a megérkezése miatti örömet, a szeretetet, amelyet képvisel, s mindazt, amit ezek számunkra, a mindennapi életünkben jelentenek.
Az ünnep igazi erejét nem a nagyon nagy dolgok, nem a megfoghatatlan tökéletesség, nem a hibátlanság, hanem az együtt feldíszített fenyő, a tavalyi égő kibogozása, a véletlenül leeső, majd a fára visszahelyezett dísz, a konyhában való közös sürgés-forgás, az izgalommal várt csengőszó, a gyermekek csillogó szeme, az egymásra találó, összefonódó tekintetek, egymás kezének megfogása, az őszinte, felszabadult mosolyok és ölelések, az odafigyelés és a közös fohászok jelentik.
Kívánom, hogy teljen a legszebben és a legmeghittebben valamennyiüknek az ünnepvárás és a karácsony,
Áldott, békés ünnepeket és boldog új évet mindenkinek!
Barátsággal
Dankó Béla
