Polgár Zoltán alpolgármester ünnepi köszöntője


Tisztelt Békésiek, kedves Barátok, Ismerősök,

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket egyik legfontosabb, legszebb és legmeghittebb ünnepünkön. A karácsony szinte mindenki számára a mindennapok rohanása, a kapkodás és az év végi hajtás utáni nyugalmat, a családunk, szeretteink körében eltöltött kellemes perceket, az ajándékozás örömét jelenti.

 

Jól esik megállni és lassítani egy kicsit. Jó kicsit átélni a négy adventi gyertya által közvetített üzenetet, a hitet, a reményt, az örömet és a szeretetet.

 

Az elmúlt hetekben több helyen olvastam, hogy az ünnep talán legfontosabb része maga a várakozás, az út, amíg eljutunk Jézus születésééig. A karácsony így maga a várakozás és az elcsendesedés jutalma.

 

Világunk már évek, évtizedek óta nagyon harsánnyá vált, sokan évszázados értékeket kérdőjeleztek meg, mindennapjainkat átszövi a bizonytalanság, a kételyek sora, bántja lelkünk „a nagy város durva zaja”. S ahogy Ady Endre már több mint egy évszázada írt versében fogalmazott: „De jó volna tiszta szívből/ – Úgy mint régen –/Fohászkodni,/ De jó volna megnyugodni./ De jó volna mindent, mindent/Elfeledni,/De jó volna játszadozó/ Gyermek lenni.

Az emberek úgy tűnik, mindig szomjazták a nyugalmat, az egymásra való odafigyelést, a törődést, a szeretetet. Éppen ezért meg kell találnunk azokat a nyugvópontokat, amelyek megmutatják, hogy mik az igazán fontos értékek az életünkben.

 

Karácsonykor Isten emberré lett, vállalta a sorsunkat, a közösséget velünk, megmutatta, hogy miként lehet értelmesen élni, miközben egyenrangú félként kezel valamennyiünket.

 

Az ünnepen éppen ezért nagyon lényeges, hogy mi is hasonlóan tekintsünk egymásra, hiszen csak így juthat el mindenkihez a törődés, az odafigyelés és a szeretet. Az ünnep csak így lehet egész, csak így hozhatja el annak igazi értékét.

Kívánom, hogy mindenki élhesse át az ünnep teljességét!

 

Áldott, békés karácsonyt valamennyiüknek,

 

Polgár Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselő

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!