Polgár Zoltán alpolgármester köszöntője


Megjelent: 2023 December 30. ( Szombat ) 19:05
Módosítva: 2023 December 31. ( Vasárnap ) 13:52
Tisztelt Békésiek, Kedves Barátok, Ismerősök,

Az óév búcsúzása, az új esztendő beköszönte mindig, szinte önkéntelenül is egyfajta összegzésre, a mögöttünk hagyott hónapok áttekintésére ösztönöz bennünket. Újraéljük a 2023-as évet, a feladatokat, a megvalósított terveket, és persze ilyenkor már megfogalmazzuk az előttünk álló kihívásokat.

Az elmúlt esztendő számos emlékezetes pillanatot tartogatott, amelyek közül számomra különösen értékesek azok, amelyek során a lakossággal, a békési emberekkel beszélgethettem. Nagyon sok kedvességet, rengeteg építő és konstruktív javaslatot kaptam és kaptunk, olyan véleményeket, jobbító elképzeléseket, amelyek előremozdíthatják a város szekerét, közös ügyeinket.

Jó látni, hogy a békésiek mennyire odafigyelnek egymásra, a településen történtekre, értékelik, illetve teljes joggal el is várják a munkát, és közösen szeretnének tenni a környezetükért.

Jó látni, hogy számíthatunk egymásra, hogy fordulhatunk egymáshoz. Gondjainkra pedig közösen keressük és találjuk meg a legjobb megoldásokat.

Hiszem, hogy ez a fajta mentalitás, ez a fajta gondolkodásmód visz csak előre. Az összefogás mindig meghatározta városunk mindennapjait, és biztos vagyok benne, hogy az együtt gondolkodás a jövőben ugyancsak kulcsszerepet fog betölteni Békésen, hiszen Széchenyi Istvánt idézve: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”

 

Ezeknek a gondolatoknak a jegyében mindannyiuknak egészségben, eredményekben és sikerekben boldog új esztendőt kívánok!

 

Polgár Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselő

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


köszöntő új év