Nagy Mihály Békés város, de Békés megye futballéletének idolja, mindenki által ismert, szeretett személye volt évtizedeken át. Tudom, hogy még vannak, akik Szarvason is emlékeznek rá, pedig annak közel fél évszázada már, hogy ott futballozott.
Egy barátság „kockái.”
Nagy Misiben nemcsak egy barátot veszítettem el, nemcsak egy olyan embert, akivel – különösen a világról alkotott szemléletünknél fogva – teljes egyetértésben voltunk, hanem elvesztettem egy olyan embert, aki számomra példakép volt. Példakép volt abban a tekintetben, hogy általam csodáltan, az az általános tudás, amit egy fiatal az érettségivel megszerez, az benne még közel hatvan év után is elevenen megvolt. Persze bennem is megmaradt egy fajta speciális tudás az érettségi utáni évtizedekben, de az szelektált volt, és csak arra irányult, ami a későbbi szakmámhoz is kapcsolódott. De az Ő tudása más volt. Ő általánosságban tudott. Nemcsak a történelmet, hanem mást is, különös alapossággal. Biztos vagyok benne, hogy túl a hatvan évén, ha egy gimnáziumi matematika könyvet adtak volna a kezébe, egy negyed óra múlva már gyököt vont volna.
De az általános tudásra had legyen egy példa.
Amikor egy alkalommal a társaságában arról esett szó, hogy a debreceni református nagytemplom legnagyobb harangját Rákóczi-harangnak hívják, akkor ő szerényen visszakérdezett, de hát gyerekek, Rákóczi mit keres Debrecenben? Nos, erről beszélek, ez az az általános tudás, amivel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Pedig hát ő nem is volt történész.
De emlékeimben felidézhetem azon néhány nagyon ritka alkalmakat, amikor évtizedes távlatban, imádott néhai feleségem is ott volt velem a Frédi – Béni nevezetű (akkoriban törzshely) kocsmánkban, és aki nagyon szerette József Attila verseit, sok versből is tudott idézni. Ilyenkor, előbb – utóbb, Misivel felváltva idéztek egy – egy József Attila verset, talán versengve is egymással, hogy ki tud többet. De Misi nemcsak József Attilát tudta idézni, hanem Petőfi Sándort, Ady Endrét, Radnótit, sőt Majakovszkijt is. Nem tudom, hogy a ma érettségiző diákok egyáltalán hallottak e Majakovszkijról, a tőle való idézésről már nem is beszélve. Ha igen, mindenkitől elnézést kérek.
Határozott meggyőződésem, hogy Misiből, – ha valaki „fogta volna a kezét” az érettségi éveiben, vagy közvetlenül utána egy – két évvel –, akár akadémikus is válhatott volna. Az ő tárgyi tudásához, és intelligenciájához képest lényegesen szerényebb képességű emberek lettek az utóbbi évtizedekben professzorok, egyetemi tanárok. Higgyétek (higgyék) el, ezt én biztosan tudom, közel harminc évig közvetlen közelről láttam azt a világot, és talán még ma is látom. Akár még példát is tudnék mondani, de hát a személyhez fűződő jogok ezt nem engedik!
Egyebekben nagy generáció nevelkedett ki azokban az években a békési gimnáziumban a kortársak között. A teljesség igénye nélkül néhány.
Pásztor Pali, az országosan ismert oktató sebész főorvos, Vincze Árpi tüdőgyógyász, volt szanatóriumi (tüdő) igazgató, Pásztor Gyuszi volt országgyűlési képviselő, ismert ügyvéd, vagy a korábbi generációhoz tartozó Bak Mihály professzor, a nemzetközileg híres citológus.
Arról pedig már nem is szólva, hogy a futballvilág elmúlt közel száz éves történetét, bezárólag napjaink labdarúgásának tűpontos ismeretével is, egy Hegyi Ivánhoz, vagy egy Lakat T. Károlyhoz mért szinten ismerte. Jó, lehet, hogy minden részletre kiterjedően, az említett urak talán valamivel több ismerettel rendelkeznek, de legyünk arra is tekintettel, hogy nekik az a hivatásuk, Misi hozzájuk képest csak „amatőr” volt.
És akkor, had legyen egy személyes megnyilvánulás.
Engem, egy különös, egyedi, csak rám vonatkozó veszteség is ért Misi halálával.
Ha ezt egy rövid mondatban akarnám összefoglalni, akkor azt mondhatom, hogy sajnos most már „nincs kinek telefonálnom”.
Persze tudom, hogy az idézőjelbe tett mondatrész magyarázat nélkül nem igazán érthető.
Közel húsz éve már – talán nincs húsz éve, de több, mint tizenöt – kialakult egy szokás nálam. Amikor jó sorom úgy hozta, hogy külföldre utazhattam, az utazásom ideje alatt nem többször, mint egy alkalommal, de mindig felhívtam Misit. Nem azért, hogy dicsekedjek az utazásommal, meggyőződésem, hogy ő sem dicsekvésnek fogta fel, hanem azért, mert az adott helyhez kapcsolódóan mindig volt egy – két olyan megjegyzése, ami kötődött az én éppen aktuális utazásom helyszínéhez, és ami az ő hozzáértő megnyilvánulása is volt egyben.
Emlékszem, elsőként Párizsból, a Szajna partjáról, egy sörözőben ülve, szemben a Notre Dame székesegyházzal, ami akkor még nem volt leégve, és közvetlen szomszédságban a Quartier Latinnal hívtam fel. Persze, hogy a Quartier Latinhez azonnal volt hozzáfűzni valója, Ady Endre „Párizsba járt az ősz” című versét felidézve. De hívtam a franciaországi Chamonix-ból, a Mont Blanc hegy lábától, ott és akkor Vajda János jutott az eszébe. Hívtam Jeruzsálem óvárosából is, no meg Egyiptomból, az akabai - öböl partjáról, ahonnan eldicsekedhettem Neki, hogy előttem látom Szaud – Arábiát, mögöttem van Egyiptom, balra tekintve, és észak-keletre Jordánia, északra pedig látom az izraeli Eilat város felhőkarcolóit. Hívtam 2022 őszén Bournemouthból, Dél – Angliából, amikor is először tudtam neki valami újdonságot mondani a futballal kapcsolatban, nevezetesen azt, hogy a város csapata a Premier Leauge-ben játszik. Persze, ha én éppen nem vagyok ott, akkor én sem tudtam volna. Nem mulasztottan el felhívni ez év februárjában Jordániából, már csak azért sem, mert éppen ott voltam az akabai öböl partján, mint négy évvel korábban, csak éppen a túloldalon.
Hívtam akkor is, ha közelebbi utjaimon voltam. Az Adriai tenger partjáról számtalanszor telefonáltam. Abbáziából, Fiuméből, és az utolsó hívásom is az Adria mellől volt novemberben, a horvátországi Makarskából, amikor is azt jegyezte meg, hogy most azért, ha lehet, a soron következő utazásunk ne Izraelbe legyen. Persze, mert tudta, hogy különös szimpátiával vagyok Izrael iránt.
Szorul a szívem, ha arra gondolok, kb. egy jó hónap múlva készülök utazni Máltára, és nem lesz kit felhívjak.
Hiányozni fog, és nemcsak a telefonálás lehetősége.
Legyen neki könnyű a föld!
2023. december utolsó napjaiban, egy barát
/Petneházi Zsiga/
